(Egy öreg gavallér visszaemlékezése)
A magyar és osztrák gyep minden időben telve volt szép nőkkel. A hölgyek kezdettől fogva kiváló pártfogói voltak a turfnak, megjelentek ott máskor is, nemcsak az Asszonyságok díjának napján. A pesti tavaszi versenyekre megérkezett "egész Bécs", mint mondani szokás - a megközelíthetetlenül gőgös Cseh mágnások elhozták gyönyörű feleségeiket, míg Wien, a régi bájos, kedves Wien elküldte hozzánk szőke, fess művésznőit, elegáns hölgyeit, az orfeumok csillagait. (Az emlékezetes Carola Cecília, a bécsi Ronachert rendszerint pesti tavaszi meeting idején cserélte fel a Nagymező utcai Somossy-orfeummal vagy a Hajós utcai Herzmannal.) Hősnőnket, kiről itt szó lesz, nevezzük missis Kittie-nek. Nem Bécsből került hozzánk, mint a turf legtöbb híve. A missis bölcsőjét ismeretlen helyen ringatták, csak annyit tudott róla a gavallérok világa, hogy már megfordult az újvilágban, a legendás Amerikában is, ahol a legenda szerint éppen egy Vanderbilt nevű fiatal ember volt rajongó hódolója Kittie kisasszony mámorító szemének.
Igaz, hogy többnyire öreg urak már ők, akiknek missis Kittie olykor eszébe jut, többet ülnek ők napjainkban a kályha mellett, mint legyeskednek a szellős gyep környékén - ámde kivétel nélkül elismeréssel és hódolattal emlékeznek meg a rejtélyes amerikai kisasszonyról, aki a nyolcvanas években körülbelül egy turf kalendáriumnyi időt töltött a monarchiában Budapesten, Bécsben, Kottingbrunnban, ahol a legelegánsabb világ megfordulni szokott versenyek idején.
Azt mondják a kandalló körüli elbeszélők, hogy Kittie kisasszonynak a szemében állandó hipnotikus áram volt. Akire hosszadalmasan ránézett e gyújtó pillantásokkal, élete végéig nem felejtette el. Legjobban talán az alagi tréner, Alex Reeves emlékszik a missis szemére, ugyanaz az Alex, aki akkoriban még igen ifjú ember volt, és éppen Dél-Afrikából érkezett meg, hogy atyja alagi lotjában segédkezzék a telivérek idomításánál. Ámde tartsunk sorrendet elbeszélésünkben; missis Kittie már nincs jelen, hogy bűvölő tekintetével megzavarhatná lelkünk egyensúlyát.
Missis Kittie-t a minden szépért, nobilisért és elegánsért rajongó szegény Wahrmann Richárd fedezte fel, egy európai kőrútján egy bajor fürdőhelyen, ahol a kisasszony kreol komornája társaságában amerikai útját pihente ki. Az öreg Vanderbilt (ama szerelmetes ifjú atyja) nem eresztette amerikai földre fia barátnőjét. A dollárok Bajorországban is jók voltak, és a missis meglehetősen gondtalan és előkelő életmódot folytatott, hogy az utazgató magyar sportsman figyelmét felköltse. Csakhamar sikerült W. Richárdnak megismerkedni a feltűnő jelenséggel, és a müncheni Vier Jahreszeiten régi vendégkönyvében már egy időre jelezték a missis és a magyar gavallér fogadói tartózkodását. Az ismeretségből szoros barátság, vagy tán még hevesebb fokú érzelmek is kifejlődtek, Wahrmann Richárd Kittie kisasszonnyal és elmaradhatatlan komornájával együtt érkezett meg Budapestre. A kisasszony egy előkelő budapesti hotelben vett szállást, ahol többnyire azok szálltak meg, akik a versenyek kedvéért igyekeztek Budapestre. Sportsmanek, zsokék, bécsi és vidéki turflátogatók találkoztak esténként a hotel előcsarnokában, de a missis ilyenkor sohasem hagyta el szobáját, legfeljebb feltűnő arcbőrű komornája suttogott a vidám zsokékkal.
A missis komornája maga is ragyogó szépség volt, aki nagy hódításokat tett az angol és amerikai zsokék világában. Sok diadalra tett szert itt a kreol szépségű szobaleány, hevülékeny barátokat számlált ujjain a versenyüzem bajnokai, a zsokék és idomárok között, aminek csakhamar az lett a következménye, hogy a szobaleány nagy összegekben és hallatlan szerencsével kezdett játszani a budapesti gyepen. A fekete szépségnek csakhamar babonás híre kerekedett a hírhedt fogadók között, csoportosan követték a játékosok, midőn start előtt a komorna a totalizatőr bódéi felé elindult. És sohasem fizettek rá, akik bíztak a "fekete szépség" szerencséjében.
Missis Kittie sohasem játszott. Látszólag minden idejét Wahrmann Richárdnak szentelte. Ismeretséget sem kötött senkivel, csupán barátját, trénerét, Alex Reevest ismerte a magyar férfiak közül. Az ifjú tréner gyakran ment jelenteni ownerének a gondjaira bízott telivérek állapotáról, amikor is nem mindig találta otthon Wahrmann urat, ellenben missis Kittie többnyire otthon tartózkodott, és átvette barátja részére a gondos idomár üzenetét. A kottingbrunni versenyek idején Alex Reeves már csaknem kizárólag úrnője útján tudott értekezni gazdájával, W. Richárd ugyanis akkor már meglehetősen zavaros életmódot folytatott. Éjszakáit többnyire a kártyázóasztal mellett töltötte, nappal aludt. Missis Kittie a vöslaui fogadóban, ahol a versenyek idején megszállott, egyedül sóhajtozott vacsora után. Így valósággal időtöltő szórakozás volt számára, ha az ifjú tréner megjelent és referált a Wahrmann-istálló telivéreiről, valamint a másnapi versenyek eshetőségeiről.
Így érkezett el a napja annak a versenynek, amelyben a kottingbrunni pályán Wahrmann Richárd egyik lovának, Steetsmannek starthoz kellett állnia. A paripának éppen megfelelt a távolság, amelyre már többször ki volt próbálva. A tréner állítása és Wahrmann úr érzése szerint Steetsmann nem veszthette a versenyét. A győzelemben talán csak missis komornája nem bízott, aki nagyobb összeggel fogadta Steetsmann istállótársát, egy addig semmi szerepet nem játszó kancát. A komorna természetesen titokban tartotta fogadását, legfeljebb úrnőjének árulta el titkát.
Természetesen a verseny napján Wahrmann lova rogyásig lefogadva állott a starthoz. Az izzadó bukmékerek az utolsó percekben beszüntették a tikettek kiállítását, a totó-gépek csak a Steetsmann számát kopogták, a paripa, mint verhetetlen favorit rohant el a starttól a zászló jeladására. De csakhamar rémült kiáltás tölti be a pályát. A fogadók ezrei üvöltik Steetsmann nevét, amely a cél előtt egyszerre lankadni kezd, hogy istállótársának, az alig ismert lónak engedje át a dicsőséget, ő maga mint jó ötödik ment át a célon. Wahrmann kivörösödött arccal rohant az egykedvű trénerhez, aki semmi magyarázatot nem tudott adni a versenyló vereségére. Sokan emlegették e napon Steetsmann nevét a kettős monarchiában, sokan elvesztették biztosan elhelyezni vélt pénzüket a verhetetlennek hitt paripán.
Vahrmann úr jelentékeny veszteségét ismét a kártyaasztalnál próbálta behozni, míg missis Kittie éjről éjre egyedül nézte a csillagokat a fogadó erkélyéről. Azaz, hogy nem mindig volt egyedül. Ebben az időben már feltünedezett a kottingbrunni gyepen az a szürke cilinderes férfiú, aki a missist még amerikai útja előtt ismerte. És a kisasszonyban feléledtek a régi érzelmek, titokban találkozott régi barátjával, és a találkozóról még a mindent tudó Alex Reevesnek sem volt sejtelme, nemhogy Wahrmann úr gondolt volna ilyesmit a Jockey Club kártyaszobájában.
A nők érzelmei kiszámíthatatlanok, tudják ezt a világ teremtése óta a bölcs férfiak, de vajon kinek jutott volna eszébe missis Kittie hűségében kételkedni, aki úri barátja idomárján kívül eleven férfiúval nyilvánosan szóba sem állott? Lesütött szemmel haladt el a bámuló férfiak sorfala között, és vacsoráját is szobájába hozatta, hogy meg legyen kímélve a néma, de annál kifejezőbb férfitekintetektől. Csak a "fekete szépség", a kreol komorna sejtette a közelgő változást, mert nagy titokban, mikor senki sem látta, csomagolni kezdett a hotelban. Így telt el egy hét, mialatt Wahrmann minden idejét a színes lapok forgatásával töltötte. A hűséges tréner nem találván őt odahaza, ismét csak úrnőjével közölhette, hogy a megvert versenyparipát, a Steetsmannt a közeledő versenynapon ismét starthoz állítja.
Steetsmann látszólag teljesen elhanyagolt versenyló volt, e napon a fogadási piacon múltkori csúfos veresége után Wahrmann egyetlen krajcárt sem reszkírozott lova győzelmére, a közönség ugyancsak nem felejtette el Steetsmann utóbbi szereplését. A bukmékerek szinte szánakozó mosollyal fogadták azt a szürke cilinderes idegen urat, aki az ablakon szórván ki pénzét, 16-ról 5-re fogadta le Steetsmannt jelentékeny poénokkal. A start pillanatában a totalizatőr gépe felől is heves csattogás hangzott. Valaki megbolondult, Steetsmannt "nyomta meg" a legnagyobb kasszánál mindaddig, amíg a csengettyű a lovak indulását jelentette.
Ebben az izgalmas pillanatban a kreol komorna missis Kittie fülébe súgta: minden be van csomagolva. A jegyek megváltva az esti gyorsvonatra. A missis némán bólintott. A közelben álló Wahrmann mit sem hallhatott, hisz minden figyelmét Steetsmann szenzációs futása foglalta le. A paripa már a startnál megszökött a mezőnytől, és előnyét folyton növelve, diadalmasan közelgett a cél felé. A közönség üvöltése közben reparálta Steetsmann múltkori kudarcát, de ez az üvöltés nem az öröm kiáltása volt, hanem a vesztesek, a megcsalódottak jajszava.
Wahrmann ismét a trénerhez rohant, felelősségre vonván lova futásáért, az egykedvű Alexet azonban most sem hagyta el hidegvére. A ringben az ismeretlen szőke cilinderes úr ürítgette ezalatt a könyvesek táskáját, majd a totalizatőr pénztáránál váltotta be tikettjeit.
Többet nem látták őt a kottingbrunni gyepen, de nem látták ott missis Kittie-t és kiváló komornáját sem, akik az esti gyorssal ismeretlen helyre és búcsú nélkül elutaztak. Ugyanezért némelyek Steetsmann gyanús szereplésével vonták összefüggésbe a missis eltűnését, de mi, tapasztalt férfiak tudjuk, hogy a női szívek kiszámíthatatlanok.
(Forrás: Lóverseny 75-82. old. – Erik Kiadó Bp., 2005.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése