Szász Károly (1829-1905): Nyugasztaló

 
Hánykódik a szívem
Töprengve gyakorta,
Balsors ha reményit
Örvénybe sodorta;
S a melybe fogóztam
Hajh, csalfa hiszemben,
Tört deszkadarabként
Uszkál a vízen fenn…
De majd belenyugszom:
Ég úgy akará!
- Borúlj, feledésnek
Lágy fátyola, rá!

Nyújt ifju virágot
Jobb kézzel az élet;
S egy szél ha reácsap,
Szine-illata széled,
Szép lombja letépve,
Lágy szirma kiszórva,
Kilátszik a tüskék
Csontváza alóla;
Ott volt az, előbb is, 
Csak lomb takará…
- Borúlj, tavaszéjnek
Lágy fátyola, rá.

Ábránd, szerelem, mely
Kéjt bőven igére,
s helyette, ni! Mérget
Csöppente a vérbe:
Úgy tünt tova, mint egy
Tündéri igézet,
Itt hagyva a lázat,
Elvive a mézet,
S a lassu halálnak
Hervasztva karán…
- Borúlj, szelid álom
Lágy fátyola, rá!

Ittam poharadból
Kétszinü csalárdság!
(Hinnéd: hogy a rózsát
Méregbe bemártsák? -)
Majd vad gyülölet jött,
Széttörve bilincsét,
Nyomában a vak düh
S a mérges irigység;
Mérgét e kigyófaj
Szívembe mará…
- Borúlj, könyörület
Lágy fátyola, rá!

Forrás: Koszorú. Szépirodalmi s átalános miveltség terjesztő hetilap. Szerkeszti Arany János. Első évfolyam II. félév. 4. szám. Pest, Nyomatott Emich Gusztáv Akad. Nyomdájánál 1863.