Szalóczi Bertalan (1842-1895): A szép ifju király

 
(Emlékeztetésül …..nak)

A szép ifju király így szólt a leányhoz:
Szép fehér leányka, erdők gyöngyvirága,
Ne menj el, ne tünj el mit büvös látomány,
Ne süsd le szép szemed, hadd büvöljön lángja;
Hol termettél? Ki vagy?talán tündér leány?
Szeress engem, szeress, angyalom, kedvesem…
És a leány felelt suttogva, hogy: nem, nem.

Jere fel a dombra, s nézz körül a rónán:
Sárga dús kalászok, dallos, munkás népek…
Aranyos városok a kéklő ég alján…
- Én vagyok a király! – oda adom néked,
Csak szeress, csak szeress angyalom, kedvesem.
És a leány felelt suttogva, hegy: nem, nem.

Agg szülőd, testvérid, gyermek játszótársid
S a kik a szivedhez legközelebb állnak
Lesznek nagyurakká és nem  maradnak itt,
Lesznek bámultjai az úri világnak…
Csak szeress, csak szeress angyalom, kedvesem,
És a leány felelt suttogva, hogy: nem, nem.

Tégedet a nőknek királyává tészlek;
Szépségben és fényben léssz te uralgójok;
Köntösöd pompája nagy helyen nem fér meg;
Lészen karpereczed, aranyfüggőd, lánczod;
Csak szeress, csak szeress angyalom, kedvesem.
És a leány felelt suttogva, hogy: nem nem.

Mellképed állitom fényes imaházba;
- A mint ti szoktátok a szentet s Máriát -
Szépségedről beszél majd a lant és hárfa;
S imádkozni járnak, könyörögve hozzád;
Csak szeress, csak szeress angyalom, kedvesem.
És a leány felelt suttogva, hogy: nem, nem.

Ellopom az égnek arany szivárványát,
A fénylő napsugárt arczodra köritem,
Lehozom melledre az égnek csillagát,
S egész ország népe szolgál neked hiven,
Csak szeress, csak szeress angyalom, kedvesem.
És a leány felelt suttogva, hogy: nem, nem.

Fényes trónra viszlek, és ha kedved tartja
Ezer meg ezer lény – akár ur vagy szegény -
Vérében fürdhetel… egy pillantásodra
Tied lesz a mi van e föld területén…
Csak szeress, csak szeress angyalom, kedvesem.
És a leány felelt suttogva, hogy: nem, nem.

Oh! hát mért nem szeretsz? De jer, jer közelebb;
Ha te nem jösz hozzám, ha te nem jösz velem,
Megölellek szépen s itt maradok veled…
Itt maradok végig egész életemen,
Csak szeress, csak szeress angyalom, kedvesem.
.    .    .    .    .    .    .    .    .

Levetem magamról a tündöklő bibort,
Megvetem egészen tündöklő koronám,
Húzok a lábamra zajtalan bőr bocskort,
S lészen a te hazád nékem is jó hazám,
Csak szeress, csak szeress angyalom, kedvesem.
.    .    .    .    .    .    .    .    .

Egymás ölén fogunk álmodozni szépen,
Beszélve egymásnak szép tündér-regéket,
Csendes éjszakában a csillag az égen
Csak bámulja miként csókolódzom véled…
Csak szeress, csak szeress angyalom, kedvesem.
.    .    .    .    .    .    .    .    .

Te megvarrogatod elrongyollott ingem…
Vasárnap reggelén a templomba megyünk…
S kis kunyhót épitünk a vadon erdőben
A hol hárman leszünk: én s te és szerelmünk,
És más egyéb senki… szeretsz-e kedvesem?
És a leány erre felelé, hogy: igen.

Forrás: Koszorú. Szépirodalmi s átalános miveltség terjesztő hetilap. Szerkeszti Arany János. Első évfolyam II. félév. 10. szám.  Pest, Nyomatott Emich Gusztáv Akad. Nyomdájánál 1863.