Elcsattant már az áruló csók,
Elhangzott, mint egy kigyó-szisszenés -
Ennél már nem lehetett olcsóbb:
Az Ur éltéért harminc pénz – kevés!
Judás ott ül a templom ajtajánál,
Ajka csak mormol, - számlál, egyre számlál:
„Tiz… husz… harminc.”
Judás csörgeti harinc pénzét,
- Szive szorul szeme vadúl forog -
Melyek az Ur testét megvérezék:
Suhognak egyre túl az ostorok!
Szivét a kinnak férgei csak ássák…
És számlálgatja az ostor csapását:
„Tiz… husz… harminc.”
Templom előtt galambkufárok-
És pénzváltóknak serge alkuszik;
Ajkuk a szóból ki nem fárad,
Áruikat sürgőn hozzák, viszik -
S ezt tiz husz, azt harminc pénzrét kinálják…
Judás egy hang nélkül mozatja száját:
„Tiz… husz… harminc.”
És nagy terhétől földre roskad,
Arcán végig perdülnek könyei -
„Ilyen foltot köny le nem moshat!”
Nyugalmát sehol, sehol nem leli -
És térden csuszva jut el az oltárig,
Ajka még ott is halkan, egyre számít:
„Tiz… husz… harminc.”
A vének ajkán szent zsolozsma
S az Urnak dicséreti zengenek -
Neki enyhületet mi hozna?
Megnyilhatnak már néki az egek?
„Te vagy boszuló isten” – zeng az ének
űS a mint mormol, csak nézik őt a vének -
„Tiz… husz… harminc.”
S a harminc pénzt ott széjjel szórja:
„Vegyétek vissza, nékem egy se kell,
Oh átkozott legyen az óra,
Melyben ártatlan vért árultam el!”
’Vidd el e pénzt, tied, ez vérnek ára,
- S oda számlálják, nem hajtva szavára -
Tiz… husz… harminc!’
„Oh hát már nincs sehol bocsánat?”
- S mit i t t keresett, nyugtot o t t talál,
Szalad, szalad és meg nem állhat,
Mig el nem éri a s z ö r n y ü halált…
- De a vérdij templomban nem maradhat:
Földet vesznek hát rajt’ a halottaknak,
S oda fizetik érte: tiz… husz… harminc!
Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése