Jókai Mór (1825-1904): Gr. Széchenyi halálán

 
Pusztább az ég
Egy fényes csillagával
A nap, egy hő sugárral
Hidegebb.
Egy árnnyal gazdagabb
Borúólt jövendőnk,
Egy sebbel szivünk,
Mely be nem heged,
A szív, mely egy egész
Hazával érzett,
Ha megszakadni birt,
Oh4 ne csodáld,
Nagy terhe volt,
Nagyon sokat viselt az.
S megtört – midőn
Nem birta azt odább,
A kéz, mely alkotott
Sok drága kincset,
Mik késő századokra
Mennek át,
Az rombolá le ime
Nemzetének
Legféltőbb, drágább kincsét
Önmagát.
Vagy, nem tudá azt türni
Forró lelke,
Hogy olyan messze van
Tőlünk az ég?
A legnagyobb királyhoz
Ment követnek,
Az Isten trónjához
Kivánkozék.
Jó néki ott!
Nálunk emléke légyen,
A föld takarja
Drága hamvait.
Semmi e nagy szellemből
Nincs elmulva itt.
Emlékitől minden sziv
Nemesebb lesz,
Hamvától a hon földe
Boldogabb.
És szellemétől
Mely az égbe megtért,
Az ég hozzánk talán
Irgalmasabb.

Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.