Garay János (1812-1853): Salamon ítélete

Székében ült bölcs Salamon
- Igy van megirva – gazdagon
Királyi ékiben;
Székét a népnek vénibül
Tisztes tanács vevé körül,
S a nép tömör seregben
Remény és kételyekben
Várá az igét ajkiról, -
És a király fölállva szól:
„Választott népe Jehovának,
Törvény s igazság mindnyájának!
Szóljon, kinek sérelmi vannak,
S törvény s igazság légyen annak!”
S az összegyült seregben
Hálát rebeg,
Hogy bölcs törvény s igaz király
Alatt mindnyája biztn áll, -
És annyi száz és száz között
Panasz csak két ajakra jött;
Az egyik kér: ’Meghallgatás!’
„Törvény s igazság!” szól a más.
És a király
Körültekint -
Kezével int
S a zaj leszáll.
Mint ingerült két héja
Közös prédán tusázva
Egymást visitva vija:
Egy kis emőn vitázva
Két ifju nő
A trón elé rohanva jő,
Az egyik is magának
Igényli mint fiát,
A másik is anyjának
Esküdte volt magát;
Az egyik is kiáltoz,
Az egyik kér: ’Meghallgatás!’
„Törvény s igazság!” szól a más.
Szólott pediglen így az első:
’Mind ketten egy szobát lakunk,
Mindketten egy-egy csecsemővel
Békén tegnap lenyugoszánk:
De, oh iszony, reggelre kelve
Az ő magzatja holt tetem
Mig im e fris gyermekcse vigan
Enyelg anyányi keblemen! -
„Nem úgy, nem úgy, oh bölcs király -
Kiált a másik – istenemre!
Övé a holt, enyém az élő,
Rá ismer e sziv önnönömre!
Az ál hyéna orkezekkel
Meglopta hajnalálmomat,
Mellém csempészve ön halottját,
Elorzá élő fiamat!”
S igyen vitáznak, így civódnak
Előtte a bölcs Salamonnak,
Az egyik is riadja,
A másik is fogadj:
Hogy ő az igaz,
S a másik a gaz! -
De a király
Ismét fölállva 
Kezével int,
És csend leszen megint.

A csend után pedig szava
Bölcs ajkirül így zeng vala:
„Isten lesz itt igaz biró!
Mindketten egyet mondotok.
Egy és hasonló vádotok,
Bizonysággal pedig sem egyik
Sem a másik fél nem dicsekszik,
Mi itt igaz, mi itt való?
Igazságot nem adhatok,
Nem illethet kettőtöket.
A kis fi csak egyé lehet.”
Szólott de bölcs szavába
 A kélt hölgy újra vága:
’Enyém, az én szülöttem ő!’
„Ez a csaló, én a szülő!”
És már a vének
Aggódva félnek,
A nép birodalmába
Kétség gyanúja hág,
De a király
Harmadszor is kezével int,
S harmadszor is csend lesz megint.
S ’legyen tehát’
Itéletét így mondja -
Legyen tehát mindkettejé
 A gyermek, vágjuk két felé,
Ez  vitát lerontja!”

És már kemény karával
A siró gyermeket
A törvény kész szolgája
Föld s ég között lóbálja,
Hogy ártatlan fejét
Kétélű pallosával
Hasítsa szét.
De rémülettel
Fordúl a nép el,
S miként midőn a néma tenger
Mélyét vihar kavarja fel,
Lázadva forr föl száz kebel,
A földre rogy száz gyenge némber
A bölcs királynak ily kemény
Itéletén.

De a királynak
Szilárdan áll, -
Jól tudja, mit tesz  ő,
A bölcsek legbölcsebbike.
Mert, im, a nőknek egyike
Térdére húll s kiáltva esd:
„Ne ezt, oh bölcs király, ne ezt!
A nagy Jehóva szent nevére,
Ne folyjon e kisdedke vére!
Megvallom, im!
Ő nem fiam, nem gyermekem!”
’Tehát, enyim?’
„Tiéd, tiéd, s akárkié,
Csakhogy az édes életé,
Elég az én nekem!”
És a halál alól kikapva
A vágytársnénak általadja
Szivének gyermekét.
A nép körül bámulva áll,
S a népnek vénei -
De hangosan szól a király:
„Izrael népei!
Nézzétek őt, ez az anya!
Itt a természet szent szava
Hozott ítéletet:
Vedd vissza gyermeked!
Tiéd ő ég és föld előtt,
Vedd vissza s bird örökre őt.”

Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.