Kibomlik lassan, mint a fény az égen,
sejtelmes,fényes, tiszta szürkeségem.
S ahogy kitárul, máris zárul újra,
nehogy porával bárki is befújja.
Talán botorság, mégis csak magamnak
nyílik meg bennem minden titkos ablak.
S hiába kértek, mégsem engedem meg,
hogy nyitva álljon mind az embereknek.
S bezárva lassan, mint a fény az égen,
elfoszlik fényes, tiszta szürkeségem.
Forrás: Tiszatáj I. évf.
8-9. sz. 1947. okt.-nov.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése