Két
ember van ma ebben az országban, aki a népi irodalmon nevelődött ifjúság
sajátos közvetlenséggel „bácsinak” nevez: Sándor
bácsi, Karácsony Sándor, a magyar észjárás és magyar műveltség misztikusa, és Péter bácsi, a világos, paraszti
józanság, kristálytiszta gondolkodás és stílus irodalmi megvalósítója. Veres Péter most múlt 50 éves: erre az
alkalomra adta ki e gyűjteménye kötetet a kiadó. Vagy életében, vagy
halálában minden valamirevaló író megéri, hogy írásait gyűjteménybe,
szemelvényes kötetekbe, antológiákba szedik: Veres Péter ötvenedik
születésnapján megérte, hogy legszebb írásaiból válogatott kötettel ünnepeljék,
s egyben bemutassák húsz éves írói pályájának legértékesebb terméseit.
Aki
nem ismeri még Veres Pétert, az írót: ebből megismerheti. Aki nem tud
hozzájutni tízegynéhány kötetéhez, most a legfontosabbakat ebből az egyből
olvashatja. Aki nem ér rá elolvasni Veres Péter összes könyvét, ebből az egyből
tájékozódhat azokról a világnézeti, társadalmi, politikai eszmékről, amelyekkel
Veres Péter a világot s benne a magyarság sorsát nézi, és írói hitvallásáról,
amellyel a benne elválaszthatatlanul eggyé forrott politikai és írói feladatát,
hivatását vállalja.
Szép
és hasznos ajándék ez a könyv, az áldozatos kiadó dicséretet érdemel érte. Azon
ugyan lehetne vitatkozni, hogy a szemelvények miért ebből s miért nem amabból a
műből valók (pl. miért van öt fejezet a Mit
ér az ember, ha magyar kötetből, s miért csak egy a Számadásból, s az is szépirodalmi részlet), de ez minden
szemelvényes munkánál vitatható. Jó lett volna azonban, ha itt újraolvashatnánk
Veres Péter első cikkét, amelyet hozzászólásként írt 1928-ban a Századunk c. folyóiratban, s melyet
kötetbe szedve egyébként sem láttunk még. Ebből s a Számadásnak a magamegrajzolta lelki fejlődését tartalmazó részeiből
meglátnák Veres Péter írói és politikai útját. Az első cikkéből például tanulságosan
derülne ki, hogy az író, aki még eddig nem jutott ahhoz, hogy kiírja magát,
tele van mondanivalóval, témabőséggel, s hely híján ebbe az első cikkbe
zsúfolja bele gondolatjelek, zárójelek közé és hosszú, hosszú alárendelt mellékmondatokba.
Amint felfigyelnek a paraszti „őstehetségre” s megnyílik előtte a
szerkesztőségek, könyvkiadók ajtaja, úgy tisztul ez a zsúfolt mondanivaló:
alkalma van szépen sorjában, józan ridegparaszti logikával kifejteni nézeteit.
S ebben utolérhetetlen Veres Péter: olyan
ízesen, magyarul, egyszerűen és mégis színvonalasan tán senki sem tud beszélni
és írni ebben az országban, mint ő.
Ismétlem:
a könyv hasznos, szép mű, de mg hasznosabb lehetett volna, ha a kiadó
tekintettel lett volna bizonyos irodalomtörténeti szempontokra is,
természetesen úgy, hogy se az irodalmi, se a ma mellőzhetetlen, helyes
értelemben vett politikai nézőpont ne maradjon figyelmen kívül.
(Misztótfalusi)
P. L.
Forrás: Tiszatáj I. évf.
8-9. sz. 1947. okt.-nov.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése