Zelk Zoltán: Gyermekbánat (könyvismertetés)

Zelk Zoltán költői életlátását, verseinek alaptónusát ismerve nem jelenthet különösebb meglepetést az, hogy egy kötetnyi gyermekverset írt. Tavaly mesekönyve jelent meg, ebben is voltak gyerekversek: gyerekeknek írt mondókaszerű versikék.

Most kiadott kötetében azonban egészen másfajta gyerekverseket találunk. Ez a kötet egy teljes gyerekvilágot zár magába: a korábbi köteteiből ismert proletármiliő elevenedik meg a gyerekbeszédet stilizáló strófákban. Hitelesen, de a korábbiaknál valamivel lágyabb árnyalatokban: a gyerekversek monoton, mélabús zenéje, néhol tudatosan primitív rímelése és darabossága is tompítja a nyomor színeit.

Persze, nemcsak a versek alaphangja idézi korábbi köteteit, hanem költői módszere is: itt is a szegénység köznapi tárgyaiból építi fel a proletár környezetet. S ahogy eddigi költészetében valóságos szimbólumjelleget nyert a szalmazsák, a petróleumszag, a piszkos vödör, a rossz rugójú dívány – itt meg a „sparherd”, a fásláda, meg a „hokkedli” jelképezik a proletárgyerek birodalmát, amit a konyha négy fala zár körül. játszótársakká szelídülnek a köznapi élet eszközei, ezeket a tárgyakat meghitt kapcsolat fűzi hősünkhöz, a konyhába zárt proletárgyerekhez:

A hokkedli öregasszony:

nagyanyó,

a sparherd meg öregember:

nagyapó.

A Gyermekbánat nemcsak a miliőrajzban hiteles, hanem a proletárgyerek lélekrajzában is. Egy-két jellemző vonással érzékelteti a magára hagyott gyerek unalmát, félelmét, dacos haragját, természet utáni vágyakozását, bámészkodó ábrándozásait:

A konyhában van előbb este,

mint künn, az udvaron,

kócoshajú árnyak futosnak

keresztül a falon.

Az egyik a plafonra ül,

másik asztal alatt,

keres magának fekhelyet,

mert nálunk alszanak,

Mert itt alusznak éjszaka –

s ha holnap felkelek,

ha visszaszöknek a falon:

én is velük megyek.

Néhány vonással egy teljes, de nem tágas világot épít fel: számára a gyerekkor nem „királyi birodalom és emlékek kincsesháza”, ahogy Rilke látja, és nem sóvárogja vissza, nem idealizálja, mint Kosztolányi a „végtelent, a távol életet”.

„Milyen mély börtön voltgyerekkorom” – írja egyik korábbi kötetében é két strófával alább:

Ó kamaszkor! első szabadulásom!

Kertek,lovak, kutyák… szép ámulásom

a Homoród partján! Én ott tanultam

tipegni, ott, a tiszta, lankás tájon…

Csak ott lettem gyermek inaskoromban

szemem a világra csak ott nyitottam,

S ajkatok lesve, gyár népe, parasztok

Ha szóltatok, már veletek dadogtam.

E versekben hiába keresnénk programszerű önéletrajzot, mint szabó Lőrinc Tücsökzenéjében, vagy Kosztolányinál, nem kétséges azonban, hogy élményeik mögött teljes hitelével ott áll Zelk gyerekkora.

A Gyermekbánat kis proletárjának lelkialkata, hangulatvilága két-károm vonásból összerakható. Távol áll tőle a „Szegény kisgyermek panaszainak” családi hagyományok és túlvilági hangok iránt egyaránt fogékony, koraérett, erotikus sejtésekkel küszködő, ideges, érzékeny „polgárgyereke”.

Zelk érdeme, hogy „horizontálisan” kitágította a gyerekkor élményanyagából fakadt költészet határait: ezek a megkapóan egyszerű, természetes hangú versek, irodalmilag „kiaknázatlan” területet, a valóság alig ismert részletét tárják fel.

(Hungária)

VARGHA K.

Forrás: Tiszatáj I. évf. 8-9. sz. 1947. okt.-nov.