Kormos
István kötete erősen bebizonyította, hogy igenis lehet jó költészetet csinálni
nyaktörő lebegés és kozmikus tornamutatványok teátrális kockázata nélkül.
Kormos szerény költő, kísérletet sem tesz arra, hogy erején fölülit produkáljon,
jól ismeri erejét és azzal okosan bánva sikerült oly költészetet teremtenie,
mely hitelességével egyformán állja a kritikus és az olvasó bírálatát.
Kötetének
versei, bár nem egyhangúan, de mind a dalformát variálják, s mert ez líránkban
ma oly ritka, kellemesen lepik meg az olvasót frissességükkel és magával a
ténnyel, hogy e műfaj még nem hogy nem veszett ki, de új színnel gazdagult. Élő
költőink közül egyedül Weöres Sándor volt eddig az, aki meglepőt és újat tudott
adni a dalforma megporosodott keretei között Mások meg sem kísérelték,
elavultnak vélve és az alaki-újításra törekvő költőink inkább más formákkal
kísérleteztek. Mostanában Kormos az első, akinek mint embernek a bőre, annyira
sajátja a dal. Amennyire sajátja e legtisztább forma, annyira övé képeiben,
nyelvezetében és mondanivalójában az egészséges realizmus. Néha közelít a
transzcendenciához, de ilyenkor is világos, amit mond. Mégis, mondanivalóit
általában a költészetének biztos alakot adó „felszíni” valóságból veszi, s 26
versében pontosan rajzolódik ki eddigi küzdelmes élete, szerelmei és könnyed
borongása s bár minden oka meg volna a komorságra, ha csak utólag is, -
verseiben hetykén szólal meg az a fuvolahang, mely jóval hitelesebb bármely
álnépi „dudaszónál”.
További
útját könnyű kirajzolni: tiszta humanizmusa biztosan fordul át a tudatos
szocializmusba, anélkül azonban, hogy eltokosodás, plakátköltészetté-változás
veszélyeztetné mostani üdeségét. Ennél jóval erősebb egyéniség és tehetség és
kötetének számos verse biztosítja azt, hogy a jövőben sem fog eltévedni sem a
giccs bohócporondjára, sem pedig a valóság fölöttiség kétes „magasságaiba”.
(Versek.
Egyetemi nyomda.)
DARÁZS ENDRE
Forrás: Tiszatáj I. évf.
8-9. sz. 1947. okt.-nov.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése