- Életkép 3 felvonásban
-
A
színdarab időszerű kérdést bogozgat: a polgári renden levők gyógyíthatatlan
úrhatnámságát. Egy székely kisváros úri kupaktanácsa forgolódik előttünk.
(Állandó színhely: az öreg Gyaraki vendéglője.) Lényegileg ennek az úri
klikknek a szociológiai képe rajzolódik elénk, amennyire ez egy vendéglő szűkre
szabott „színpadon” lehetséges. Ezek az „urak” mindenekelőtt nagyképűek: a
kitüntetettet úgy ünneplik, mint valami providenciális államférfit, de
egyébként sanda gyanúval lesik egymást és ha az egymás utálása kirobban belőlük
(mint pl. a III. felvonás 11. jelenetében), kitűnik, hogy milyen jól ismerik
egymást. De azért, ha csúnyán tudnak is egymásról csúnyákat mondani, életük
tartalma és szociológiájuk mottója mégis az: urak vagyunk. Jó úrnak lenni – az öreg
Gyuraki is valami úri dologgal – bizottsági tagsággal – akarja tisztes polgári
múltját megszépíteni. Nagyobbik lánya, Zsuzsika is azzal bizonytalankodja végig
a darabot, hogy nem tudja eldönteni. ügyvédné legyen-e belőle, vagy Bedő Pali
mellé szegődjék, aki ugyan talpig ember, de csak afféle „mindenes”. Igaz, olyan
értelemben is az, hogy mindenhez ért: ő szerkeszti székely eszével az „örökmozgót”
– afféle zenélő, flekkensütő masinát. De hiába, nem úriember és nem – párbajképes.
A
bonyodalmat okozó motívum – Zsuzsika kezéért a vendéglő úri törzsvendégei
versenyt hirdetnek és rendeznek meg holmi „feltalálók” között (Bedő Pali is „feltaláló”)
– erőltetett és bántó is (érzi ezt maga Zsuzsika is), de jó alkalmat ad az
írónak, hogy színes, érdekes, feszült helyzetekkel telített drámai cselekményt
szerkesszen meg.
VAJTAI ISTVÁN
Forrás:
Tiszatáj I. évf. 8-9. sz. 1947. okt.-nov.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése