Barátom a kalapács,
kedvesem a véső,
Álmaimat gép őrzi,
mikor a fény éjt sző.
Tegnap mégis nadrágom
lecsúszott a földre;
Gyenge, sovány lábaim
majdnem összetörte
Karom vézna drótháló,
csontos ujjam szalma.
Ostornyélnek lenne jó
derekam a bakra.
Gyűszűszéles gyomromat
lúg és a sav marja,
Beletömném a göncölt,
jóllaknék egy napra.
Lyukas szobám négy falát
gránát összetépte,
Munkapadom oldalát
bérelem ki télre.
Én forgatom kerekét
mégis a világnak:
Tenyeremből pattogó
pajkos szikrák szállnak.
Forrás: Új Idők LIV. évf.
13. sz. 1945. okt. 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése