A kín gyötör, fojtogat, szégyen,
Hogy tanú vagyok e napokon.
Sajog belül a fájdalom,
Az Ő hét sebénél is jobban!
Alszom, eszem, dolgom intézem,
Néha barátimmal vitázok.
De olykor, álmomból riadva
Körülnézek és mindent látok!
A kezeidhez nem tapad vér,
De te is hallgatsz! Ordíts végre,
Hogy megnyíljon a föld s a tenger
S szégyenét okádja az égre!
Hogy mind, mi élő, állat, növény
Meneküljön vad félelemmel
S hagyja magára puszta földjén
a fenevadat. Neve: ember!
Forrás: Új Idők LIV.
évf. 13. sz. 1945. okt. 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése