Szénássy Barna (1913-1995): A gazdag Bolyai-irodalom

  

Ma, amidőn a nemzeti öneszmélés tartalmas könyvek útján iparkodik a magyarsággal és a világgal elismertetni a magyar szellemi élet nagyságait, amikor tudósok és írók egymással vetélkedve állítanak emléket nemzeti nagyjainknak, felvetődik a kérdés, miként áll a dolog két világhírű matematikus büszkeségünkkel, a két Bolyaival? Milyen művek állítják a nemzet elé a két tragikus sorsú magyar lángelme életét és hogyan iparkodnak életük példáját az utókor számára gyümölcsöztetővé tenni? Tehát nem a Bolyai-szakirodalomról akarunk szólani, hisz ez a szélesebb olvasóréteg számára nehéz, sőt érthetetlen, hanem a népszerűsítő Bolyai-életrajzokról és tanulmányokról. A két Bolyai matematikai munkásságának szakirodalma – a hazai és külföldi egyaránt – meglehetősen gazdag és azt mondhatjuk, ezen a téren ki is merítették a kérdéses területet. Sokkal nehezebb dolog azonban a nagyközönség számára írni matematikusokról életrajzot és ilyen ű kapcsán ismertetni matematikai eredményeiket. Hiába, a matematikus élete rejtett élet, a matematikus voltaképp a szimbólumok és formulák között él. Csak az értheti meg őket, aki maga is érzi azokat az elvont problémákat, amelyek az ő életüket tartalmassá tették. Ilyen megérzés nélkül is lehet ugyan róluk könyveket írni, azok azonban üresek lesznek, adathalmazok, minden különösebb tanulság és érték nélkül. Amíg tehát egy matematikusról szóló szakdolgozat szerzője elegendő, ha csak szakember, addig az életrajz és népszerűsítő munka összeállítójának szakembernek és írónak kell lennie egy személyben.

A két Bolyairól magyar nyelven eddig öt terjedelmesebb életrajz jelent meg. Időrendi sorrendben a legrégibb Bedőházi könyve (Bedőházi János: A két Bolyai. Élet- és jellemrajz. Marosvásárhely, 1897). A könnyed, gördülékeny és emelkedett stílusban írott munka legfőbb érdeme, hogy meglehetősen sok olyan adatot őrzött meg a két matematikusról, melyek azóta talán veszendőbe mentek volna. Az összegyűjtött adatok azonban minden válogatás és kritika nélkül kerültek a könyvbe, így igen sok téves véleménynek lettek a forrásai. A szerző, mint a marosvásárhelyi ősrégi kollégium mennyiségtan-tanára, gyermekkorától magában hordta a város két nagy fiának képét, munkája nagy szeretettel készült, de a tárgyilagosságtól sok helyen távol áll. Nagy hiánya még, hogy bőven szól az apáról,Bolyai Farkasról és aránylag rövid részt szentel a sokkal nagyobb fiúnak, Bolyai Jánosnak. A könyv ma már eléggé ritka.

Az előbbi Bolyai-könyvnél sokkal értékesebb és manapság is aránylag könnyen megszerezhető Bolyai-életrajz a Stäckel-é. (Stäckel Pál: Bolyai Farkas és Bolyai János geometriai vizsgálatai. Németből fordította Rados I. Budapest, 1914.) A szerző igazi német alapossággal nézett források után és írt meg mindent. Ismeri a két matematikus munkásságát is, értéküket és helyüket az elfogulatlan és széles látókörű szemlélő tárgyilagosságával tudja megjelölni. Munkáját főként ez teszi igenértékessé, csak az a nagy nehézség, hogy a könyv javarésze inkább a szakembernek szól, és így a laikus számára nehezen érthető. A magyar fordításban is megjelent munka az egyik legértékesebb és legszebb elismerése két matematikusunk sokáig kellően nem méltányolt munkásságának.

A nagyközönség számára leghasználhatóbb és legszebb Bolyai-életrajz Dávid Lajostól való. (Dávid Lajos dr.: A két Bolyai élete és munkássága. Budapest, 1923.) A szerző figyelembe véve az előbbi két könyv hiányait – amint megjegyzi – azoknak írt életrajzot, akiket főként a két matematikus sorsa és jelleme érdekel. ezek mellett azonban az olvasó tájékozódást szerezhet a két matematikus munkásságáról is. A munkának igen nagy érdeme, hogy – bár nem matematikusok számára készült –egy pillanatig sem téved a népszerűsítő matematikai művek gyakori hibájába: a pongyolaságba és pontatlanságba. Amit ír, az hibátlan és élvezetes, akár az életrajzi, akár a matematikai részt nézzük. A szerző nagy gondot fordít az adatok helyességére és az írás szépségére. A mindvégig emelkedett stílus, az adatok tökéletes megbízhatósága, a forrásmunkák teljes felsorolása és a Bolyai-kutatás további útjainak kijelölése egyaránt a magyar irodalom egyik legtökéletesebb életrajzává teszik ezt a szép könyvet. Kár, hogy az eddigi kiadások már fogytán vannak és egy újabb kiadásról eddig nincs tudomásunk.

Annak, aki csak felületesen is ismeri a két Bolyai regényes életét, tragikus magyar sorsukat, lehetetlen, hogy ne villant volna az agyába: milyen regényes téma. A fantázia sem tud olyan szomorú sorsokat elképzelni, mint amilyen a két matematikusé volt. Ez a meggondolás ihlette Barabás Gyulát is, midőn egymás után két regényt is írt a Bolyaiakról (Domáldi jegenyék. Budapest, 1936. Révai; Köd a Maroson. Budapest, 1940. Singer és Wolfner.) Barabás Marosvásárhelyen született, gyermekkori emlékei között őrizte a Bolyaiak képét. Ezért él olyan eleven erővel műveiben a két magyar géniusz, a két művész és matematikus elme. Az író azonban nem matematikus és így könyveiben elsősorban a művész Bolyaiak jelennek meg, igaz, hogy a szakkérdések iránt érdeklődők nem is regényben fogják kíváncsiságukat kielégíteni.

Tulajdonképp a két Barabás-regény műfaját nehéz is meghatározni. Regénynek túlságosan igazak, életrajznak kissé regényesek. Látszik, hogy a szerző alaposan ismeri a Bolyai-irodalmat, a két híres matematikus levelezését és némileg matematikai munkásságukat. Mindezeket azonban főként az előbb ismertetett három Bolyai-könyv alapján, úgy, hogy ezektől elszakadni nem tud. Az avatott író rutinjával rajzolja meg azt a világot, amely a két különböző, sőt különc matematikust összeköti: a matematika világát. Az első regényben az események zöme Bolyai Farkas körül csoportosul, míg a második főként Bolyai János életét és Orbán Róza iránt érzett tragikus szerelmét írja le. A két könyv tehát kiegészíti egymást, értékükből nem sokat von az sem le, hogy néhány mindkettőben szereplő részt is találunk.

Ha egy nem szakember a mindennapi élettől olyan távol álló világ megrajzolásához fog, amilyen a matematikavilága, esetleg többet árthat, mint használ. Az író fantáziája ugyanis olyan vonásokkal aggathatja teli a szereplő személyeket, amelyek kedveznek ugyan a regényességnek, a tárgyilagosságtól azonban igen távol vannak. A laikus olvasóban egy ilyen írás csak zavart kelt, a képet, melyet esetleg más források alapján már kiformált a szereplő személyekről, az ilyen munka csak összekuszálja. Barabás Gyula két regényének legnagyobb érdeme, hogy írójuk megérezte a téma nehéz voltát és az igazság talaját nem hagyja el.

Íme a nem nagyszámú, de a mondottak alapján klasszikusnak nevezhető népszerű Bolyai-irodalom. Milyen szép volna, ha minden magyar bejárná azt az öt lépcsőt, amely aztán a két magyar lángész megismeréséhez és értékeléséhez vezetne. Milyen hatásos lehetne az a nevelő- és lendítőerő, amelyik életükből árad!

Forrás: Uj Magyar Museum I. kötet I. füzet. Kassa, 1942.