😢
Látod, fiam, - ez most Magyarország –
Sok sebből vérző, csonka és szegény, -
Nincs már vágyunk, csak az ősi vér,
A büszkeség, kitartás és – remény.
Elvették dús hegyeink kincseit,
S százados erdők hosszú, nagy sorát,
Fekete földünk gazdag részeit, -
Ősi vallásunk sok-sok templomát…
Szegények lettünk… ránk omlott a baj,
Letiport, fáradt koldusok vagyunk –
S vigasztaló szelíd szavak helyett
Még egyre gúnyt és szitkokat kapunk.
De lásd, fiam, e fájó könnyeket
Hiába mégse ontja nagyapád –
Mert dacos, büszke, szent hitünkkel még
Talpraállíthatjuk e szétdúlt szent hazát!
Magyar itt minden: erdő, domb, mező,
A csillagok s áldást osztó napunk –
S rabságban is eltépett földeken:
Bízó és bátor magyarok vagyunk!
Látod, fiam, már fehér a hajam,
A szemem könnyes, két kezem remeg…
De hogyha kürt szavára sorba állsz.
Én ifjú tűzzel – veletek megyek!
Forrás: Gyakorlati pedagógia 4-5. sz. 1940.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése