Édesanyám dolgos keze mindig-mindig fárad.
Könnyítgeti nehéz súlyát a gondadó Mának.
Tudom, most is: sürög-forog: az ebéd a gondja,
Ha elfárad ebe-abba: azt ő sose mondja.
Délutánként, estelenként tűt vesz a kezébe…
És ilyenkor szép szemével mintha messze nézne…
Édesanyám dolgos keze forgatja a tűcskét,
A zsebkendő szögletébe hímes két betűcskét.
Amíg vonja a szálakat, mosolyog az arca,
Mintha azzal a tűcskével engem csókolgatna,
Mintha engem hívogatna mesemondókára,
S kézen fogva vezetgetne szép Tündérországba…
Tűcske, tűcske, szorgos szolga, mondd meg jó Anyámnak:
Gondolatom pillangói oda-odaszállnak,
Fáradt fejem az ölébe lopva odahajtom
És hallgatom szép meséjét, amíg el nem alszom…
Álom közben szállok, szállok – fel az örök Égbe,
Áldást kérek az Istentől Anyám két kezére.
Forrás: Gyakorlati pedagógia 4-5. sz. 1940.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése