Megeredt a felszél, - mozdul a faága;
Fáján néz a madár féltett kis fiára.
Felhő-komor égen barna felhőt kerget
S immár paripája nem szél, hanem orkán;
Vas tölgyek előtte száz számra hevernek
S fut, csak fut előre mindent letiporván.
Hess, ti rémes árnyak zord, zimankos éjjén!
Hagyjatok egy csöndes kicsi fészket nékem!
Mintha gyermek álmát rémek ijesztgetik.
Észak óriása terjeszti kezeit;
Nem kezeit, hanem vadállati körmét,
Hogy a terhes idő méhébe markolva
Kivegye idétlen, még szörnyebb szülöttét,
Ára bár százezrek könye, vére volna…
Hess, ti rémes árnyak zord, zimankós éjjén!
Hagyjatok egy csöndes kicsi fészket nékem!
Már látom, az erdőt hogy tépi az orkán
Csend-lakta lapályon, szellős hegyek ormán.
Már hallom a jajszót tetőtől az aljig,
Mint sirja, üvölti végig a világot;
Bent megölt testvér végsóhaja hallik,
S érzem: hogy Káinban megfogant az átok…
Hess, ti rémes árnyak zord, zimankós éjjén!
Hagyjatok egy csöndes, kicsi fészket nékem!
Forrás: Békésmegyei közlöny IX. évf. 19. sz. B.-Csaba, 1882.
február hó 12-én, Vasárnap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése