A Bujdosó Könyv angolul

Úgy látszik, nemcsak a színtelen nemzetköziség, nemcsak a nemzetileg közömbös, vagy éppen magyarellenes irodalom talál utat a külföldre hazulról. Tormay Cécile regényei már nem egy idegen irodalomban váltak ismeretessé, most pedig Bujdosó Könyve első kötete jelent meg angolul, képmellékletekkel, oly szép, oly előkelő kiállításban, minőről itthon álmodni sem merünk.

A Bujdosó Könyv, mely történelmünk leggyászosabb esztendejét örökítette meg számunkra fájdalmas benyomásokban, a külföld szemében sem pusztán irodalmi mű, bár az alább közölt ismertetések mint olyat is szívesen méltányolják. De ami nekünk gyászos emlék és eltörölhetetlen tény, az a nyugatiaknak félelmes memento, s okulás kútfeje. Ahol aggódó nemzeti érzés virraszt a jelen fenyegető kilátásai között, ott mindenütt komoly rokonszenvre s megszívlelésre találhat s úgy látszik, talál is megy magyar könyv, mely hasonló aggodalmak szülötte, sőt több ennél: a megalázott nemzeti érzés jajszava.

Az angol fordításhoz Northumberland herceg írt előszót, mely magyarul – néhány bevezető sor elhagyásával – ekképpen hangzanék:

A Bujdosó Könyv „emberi dokumentumnak oly eleven és drámai, stílusa pedig mindamellett oly egyszerű, piperétől és hatásvadászattól oly teljesen mentes, hogy éppúgy igényelheti azok figyelmét, kik önmagáért szeretik a jó irodalmat s a megható elbeszélést, mint azokét, kik meg kívánják érteni a történelem egy fejezetét, melyről keveset tudhatni ugyan, de amely napjaink nagy világmozgalmaira valóságos fényözönt vetít.

Azok szemében, kiket érdekel az a nemzetközi forradalmi erjedés, mely egy vagy más alakban minden mai civilizált államot fenyeget, megbecsülhetetlen lesz ez a könyv. Az események menete, mely Magyarországon forradalomra vezetett, tökéletesen mása volt az Oroszországban lejátszódott folyamatnak. Mindkét esetben egy többé-kevésbé nyíltan működő radikális, szocialista és pacifista irányzat szövetkezett egy burkolt felforgató törekvéssel. Magyarországon az utóbbi törekvés a szabadkőműveseknek, a magyar Főiskolák Nemzetközi Szabadgondolkodó Csoportjának, s a csaknem kizárólag zsidó tagokból álló Galilei-körnek áltudományos szervezkedésében jutott kifejezésre.

Mindkét esetben egy alattomos propaganda készítette elő a forradalomhoz vivő utat a műhelyekben, a hadsereg és tengerészet körében. Egyik esetben sem a tömegindulat spontán kitörésének volt eredménye a forradalom, hanem egy gonosz összeesküvésnek, mely saját céljaira használta ki a katonai összeomlás zavarát és ernyedtségét. Egyház és állam teljes megdöntéséhez mindkét esetben egy polgári radikális és szocialista köztársaság felállítása volt az első lépés, melynek célja csak mállasztás és züllesztés volt, elöljáróba az államcsínyhez, mely átvezetett „a proletáriátus diktatúrájába”. Oroszországnak megvolt a maga Kerenszkyje, Magyarországnak pedig Károlyi Mihálya.

E könyv Magyarország haláltusáját mutatja be, oly egyén álláspontjáról, aki végigszenvedte annak minden mozzanatát; nem adja elő azonban Magyarország feltámadását a bolsevizmus sírjából, s itt szűnik meg a párhuzam Oroszországgal. Magyarország szíve egészséges volt; a korrupció, erkölcsi feloszlás és renyheség, mely Oroszországot az emberiség siralomvölgyévé változtatta, nem székelt oly mélyen Magyarország nemzeti életében. A fajban sokkal több az életerő, sokkal nagyobb benne a vallása és története, hagyományai és szabadsága iránti tisztelet, semhogy tartósabban alávethetné magát annak a lélekpusztító zsarnokságnak. S mégis – és itt a tanulság Nyugat-Európa számára – ez a nemzet, mely hagyományai, jelleme és törekvései alapján minden másnál kevésbé látszott volna arra valónak, hogy elfogadja a kommunizmust, egy időre áldozatául esett néhány gonosztevő rajongó, egy szellemileg és erkölcsileg perverz csoport despotizmusának.  S a szerencsétlenség nem annyira a felforgató befolyások hatalmának volt tulajdonítható, mint inkább egyházban, államban s általán a társadalomban a tekintélyek gyöngeségének és gyávaságának.

Egy nagy ipari államban, minő Nagy-Britannia, sokkal kedvezőbb a talaj, mintsem Magyarországon, társadalomellenes filozófiák kitermelésére és forradalmárok gyártására; alattomos propagandának, a kormány kormányzásbeli tehetetlenségének veszedelme, nem kisebb, sőt nagyobb, mint volt Magyarországon. E könyv megmutatja, mily ijesztő következményekkel jár a civilizáció bástyáinak. törvénynek, rendnek, vallásnak még csak ideiglenes megrendítése is, és hogy az emberiség még a XX. században is képes arra, hogy adott pillanatban visszaessék a sötét korok barbárságába és anarchiájába. Orosz-, Olasz-, Magyar- és Írország az elmúlt néhány évben ugyanazon regét regélték. A világ legnagyobb birodalmainak egyike most egy élő halott szenvedéseire kárhoztatott társadalomnak a képét mutatja. Magyar- és Olaszország megmentették magukat erőfeszítésükkel, s talán Európát példájukkal. Irland végzete még inog a mérlegen, de egy egész népesség korrupciója, egy ország ifjúságának rendszeresen arra nevelése, hogy a lázadást tudománnyá, a gyilkosságot vallássá magasztalja fel, csak egyet eredményezhet. Ha a rákfene elharapódzását sikerült is néhol megállítani, ha a fekélyt itt vagy amott leamputálták is, a méreg még az európai egész politikai testben hat és működik, éspedig nemcsak azon erőszakos módokon, melyek  minden ildomos és művelt lélekben természetes tiltakozást támasztanak, hanem alattomban is, és álcázva: ál-kereszténység, humanitárius buzgóság, emberi testvériség és a „munka nemzetközisége” köpenyege alatt. Nyílt és burkolt izgatás karöltve jár s egymás kezére játszik. A moszkvai „vörös”, az amszterdami „sárga” internacionale, szocializmus és szindikalizmus különféle árnyalatai: mind egy nagy felforgató mozgalom részesei, még ha hívei nincsenek is ennek valamennyien tudatában; s a drótot azon titkos társaságok rángatják, melyek ott voltak minden európai forradalom hátterében a múlt század folyamán.

S amint e könyv is tanúsítja, a veszedelem ellenszere nem a megadás, vagy kiegyezkedés, nem új hitek és elméletek keresése, hanem ragaszkodás a régiekhez: nem ábrándokba ringatózás, hanem szembenézés a tényekkel, bátorság, szilárd elvhűség: a tekintély hite önnön hivatásában s megerősítése azon dolgoknak, melyek még megvannak, de pusztulásnak indultak.”

A Morning Post március 1-i száma bő és meleg hangú cikkben foglalkozik a Bujdosó Könyvvel. Idézi Northumberland herceg előszavának egy tekintélyes részét, mely u. i. tanulságot von le az orosz és magyar események párhuzamos meneteléből, majd pedig részletesen ismerteti a szomorú eseményeket, a Bujdosó Könyv tartamát.

Önállóbb a Times március 2-i számában olvasható terjedelmes ismertetés, melyből szabadabb fordításban az alábbiakat közöljük:

„Angol férfiak és írók azon fogják észrevenni magukat, hogy saját hazájukat képzelik Magyarország helyére, mikor Tormay Cécile könyvében olvassák, mi sors várhat egy nagy és hazáját szerető nemzetre, ha elveszít egy döntő háborút. Az első kételyek döbbenete; hihetetlennek tetsző hírek a front összeomlásáról; a bizonyossá válás; a nagyváros rendjének felbomlása; a különös zajok a sötétségben; a napvilágra tolakodó bestiális arcok; azután megingása s lezuhanása a társadalmi épületnek, melynek emelésén ezer év dolgozott, - mindez feltalálható e lapokon, villámszerűleg megvilágított képekben, miket a haragtól, méltatlanságtól s a nemtelennek veleszületett gyűlöletétől hatványozott művésztehetség fogott fel és válogatott ki.

A szerző azon nézetei, melyek a magyaroknak absztrakt jogait illetik a köztük élő más fajúakkal való viszonylatban, valamint a módszereket,m melyekkel megerősítették és fenntartották főhatalmukat, nem fogadhatók el egészen, de igen hidegvérű olvasó lenne az, ki vele ezek felől vitába szállna azon időre vonatkozólag, amelyről ír. Honfitársaik vitézül küzdöttek nemzeti aspirációikért, s őket banditáktól hátralökve kell látni a kritikus pillanatban. Lehetetlen magát vele nem azonosítania az olvasónak. Írásmodora nem angolos; lázas; bekezdései megannyi felkiáltások; vannak ott hivatkozások elesett hősökre, utalások régmúlt harcokra, mik angol embernek csak puszta nevek. De stílusa híven tolmácsolja azon megaláztatásokat, melyeknek a nemzeti eszmények az ő személyében is ki voltak téve; fellobbanó tűzként világít rá egy városra; melyet a csőcselék fosztogat; s a különös nevek egy lovagias múlt képét szuggerálják, ellentétben a nemtelen jelennel. Tűzzel kél ki az árulók ellen, kik hazáját feldarabolták, majd hirtelen felmerül előtte mindannak látomása, ami elveszett.”

E helyt az angol újság a könyvnek egy rövid részletét idézi a székely menekülés történetéből. Majd így folytatja:

„A szerző, valóban, a nagy írónak nem egy erényével rendelkezik. Mint regényírónak, hírneve túlterjedt hazáján, s hihető, hogy egyéb írásai sokat tettek a nemzeti érzés felélesztésére honfitársai közt s Kun Béla és a kommunisták elűzésének sugalmazására. Jelen kötete – a második is készülőben van – nem jut el még ennek végrehajtásáig. Azon katasztrófa bemutatásával végződik előadása, mely felé mutattak az előadott események mind, - Károlyi bukásával, miután ez ajtót tárt a kommunistáknak; az ijesztő kiáltással, mely végigjárt az utcákon: „Éljen a proletár-diktatúra!”; lövöldözések zajával; s az író azon megjegyzésével, hogy mivel a magyar nők közt ellenforradalmi szervezkedést iparkodott létrehozni, neve ott áll a kiszemeltek jegyzékén.”

X.

Forrás: Napkelet 1. köt. (1923.) 4. sz.