Regények (könyvismertetés)

(P. Ábrahám Ernő: Bús király. Csathó Kálmán: A kék táska. Dobosi Pécsi Mária: Antoni Dániel. Bónyi Adorján: Szomjúság)

P. Ábrahám Ernő kis kötetében legendákat írt anyai dédapjáról: Bús Király Józsefről, kinek képe nagyanyja ágya felett díszítette a falat s komolyan, szeretettel nézett onnan a kései unokákra. Az író mítoszoknak nevezi e kegyelettel rajzolt képeket s hőse valóban mitikus ködben borong, kinek lelki arcáról csak vázlatos képet kapunk, s kilétét inkább sejtjük, mint látjuk. E homály azonban csak arra való, hogy Bús Király még nagyobbá nőjön benne s a legendák írója így az olvasó képzeletét is segítségül hívja alakja megteremtésében. Ezért természetes, hogy e kis könyv még azonos műveltségű olvasókra is különbözőképp hat: hidegen hagyja azt, kinek nincsenek hasonló élményei, s az emlékezés édes-bús melegségével tölti be annak a szívét, ki éppoly áhítattal néz vissza valamelyik ősére, mint az író.

Bús Király József régi magyar nemes Ferenc császár korában, ki idejét gazdálkodással, zsémbeskedéssel, az insurrekció emlékezéseivel, de főképp azzal tölti, hogy unokáinak – gyűjt. Kevés szavú ember, mint az öregek, kiket gyermekkorunkban láttunk nagy karosszékekben, csibukkal a szájukban s kik szemök egy pillantásával fejezték ki akaratukat. A pillantásnak ez az ereje különösen jellemző Bús Királyra. Csodálatos nézése van: ha a szarva szemébe néz, ez „két királyi szem egybefonódásának misztériuma”, ha kocsmai verekedők közé megy, egy komor pillantással lefegyverzi őket. Annyi a birtoka, hogy azt csak ő tudja számon tartani, ki talán „minden barázdát” ismer a sok tanyán. Emellett felségesen jó ember, utolsó cselédjének is atyafiúi gondviselője. Cselédeivel együtt megy a vásárra s oly kemények megüli a lovat, hogy mikor útközben meghal, holtan is  tovább lovagol s halálát csak a hazaérkezéskor veszik észre. halála után Attila tragédiája éri. felesége, „a nagyasszony” uralma alatt hamarosan csődbe megy az óriás birtokbirodalom, tán kissé túl hamar is, mert az unokák még kicsinyek s így az író alig hagyott időt a nagyasszonynak a vagyon elprédálására.

Látnivaló, hogy az epizódokból álló történetnek (melynek csak egyes részeit kaptuk ki) kissé Jókai-íze van. Ez a nagyítás azonban nem annyira az íróé, mint inkább a szerető unokáé, aki a vérségi kapcsolatnál fogva is áhítattal néz egy letűnt történeti korszak érdekes magyarjára. Amit a jelen nem ad meg – egyszerű életet, gazdagságot, tekintélyt -, „megadják a holtak”. Innen az érdeklődés, mellyel az író a múltat nézi s a szeretet,mellyel képzelme minden csecsebecséjét annak megszépítésére fordítja. P. Ábrahám Ernő nagy gyöngédséggel és elfogult szeretette nézi tárgyát s ebből a lelkességből az olvasó lelkében is marad valami. Kissé tán szimbólum is Bús Király örökségének sorsa: mikor az unokákra hárul a nagy vagyon visszaszerzéének kötelessége, ez kissé mindannyiunknak szól. Az elbeszélések sovány meséjéért az író kiválóan magyaros nyelvével s vonzó előadásával kárpótol.

*

Bús Király borújával ellenkező hangulat van Csathó Kálmán írásaiban s legújabb művében, a Kék táskában is. A serdülő lánykák világa ez, melyet első szerelmes csókok csattanása, párbajsegédek, pisztolydurranás, kertbe mászás és holdas éj töltenek be. Nyakig limonádéban járunk,d e nem ez-e a süldőleányok ábrándországa? Csathó kitűnően ismeri itt az utakat s mitől sem áll távolabb, mint attól a professzortól, kit ő maga említ s ki elvont dolgokról beszél lányoknak. A kék táska szerelmes levelekkel teli kincs (mi is lehetne benne más egy Csathó-regényben?), mellyel a regényhős menyasszonyához utazik, hogy vele kibéküljön. A táskát egy utas kidobja a vonat ablakán, a hős utána ugrik, de nem találja. Addig keresi s keresteti egy közeli faluban, míg új ismeretség révén táska helyett új szerelmet talál. A táska végre megkerül, de a volt menyasszonyra nézve éppúgy elavult tartalma, mint a hősre nézve. Csathó ügyes bonyolítással szövi meséjét s alakjai ritkán vesztik el szeretetreméltóságukat. Amily könnyed az előadásmódja, oly könnyű sorsot biztosít hőseinek: alig ütköznek virágos útjukon akadályokba. Még a lakáskérdés sem nehézség itt: vendégszeretettel oldódik meg s a regényhőst első látásra ismeretlenül is hetekig magánál tartja a regény egy másik alakja. De félünk, hogy az ilyen s ehhez hasonló könnyű boldogulás végül majd a süldő leányokkritikáját is kihívja, mert hiszen a mai élet sok mindenre megtanítja őket is. Szeretnők, ha Csathó e tekintetben kissé komolyabban motiválna. Nyílt szemű olvasóhősével s hősnőjével sem lesz megelégedve. Amaz a szélhámosság mezsgyéjét érinti apropós szerelmi vallomásaival s egy régi és új szerelem közt hihetetlen férfiatlansággal, csaknem szánalmasan ing-leng, emez oly ártatlan és szűzies, hogy egy előtte ismeretlen fiatalember táskáját nem átallja eltulajdonítani. Az ilyen jellemhibákat Csathó sok szépségflastrommal ragasztja be, de hőseit szebbé nem teszi velök.

*

Sokkal több írói becsvágyra mutat Dobosi Pécsi Mária regénye: Antoni Dániel. Egy nagy, szinte nem e világra való szerelem rajzát kapjuk itt, melyben a regényhős szatócsból lesz emberré, hogy aztán szerelme tárgya elvesztésével a szatócsnál is mélyebbre süllyedve elpusztuljon. A jellemrajz a regényben kezdetleges: az írónő típusokat ad, nem egyéneket. Trafikosa, jósnője olyan, mint minden más trafikos és jósnő s főalakjában is alig látunk egy-két tulajdonságnál többet. Az írónő többet beszél alakjairól, mint amennyit azok beszélnek és tesznek s ha végre cselekvésre kényszeríti őket: cselekvésük messze jár a valószínűségtő. Mintha a regény nem is az életnek, csak az élet egy darabjának ismeretén épülne: legnagyobb részében légies, elméleti. E fogyatkozások dacára is ez a regény kötheti le leginkább az olvasó érdeklődését. Vannak fejezetei, melyek, úgy látszik, a szerző élményeit tükrözik s ezek megragadóak. Különösen a zárdai jelenet s a hősnő haldoklásának jelenete válik ki. Ki kell emelnünk az írónő bölcselő hajlamát s ennek termékeképpen több szép gondolatát; nemes életszempontjait, mely utóbbiak arra vallanak, hogy az emberi szellem legjobbjainál időzött. Eleven elbeszélő modora épp oly lebilincselő, mint egyéni stílusa s egész regényén elömlő lírája. Dobosi Pécsi Mária e könyve után az olvasó valószínűleg nemcsak következő munkái elé néz kíváncsisággal, de előbb megjelent regényét is felkutatja érdeklődése.

*

Erkölcsi szempontból kevésbé előkelő, de világi szempontból annál fényesebb körbe visz egy másik regény. Bónyi Adorján Szomjúság c. könyve. Itt társaságok, látogatók, autók, esték, színházak s kábító illatszerek vannak napirenden, de a hősnőt mindez nem elégíti ki, mert  pénzsóvár, törtető, közönséges férje mellett egy nagy érzés marja szívét: a szomj valami végtelen nagy szerelem után. Ezt a nagy szerelmet aztán meg is találja egy költő szerelmében, aki tévedésből címezi hozzá érzéseit, mert régi bálványképét, kit éveken át nem látott, valami csodálatos hasonlatosság következtében benne véli fölismerni. A hősnő belemegy a játékba, szeszélyből, hiúságból, de pórul jár, mert egy találka alkalmával a költő, hogy, hogy nem, rájon (az író elfeledte megírni, hogyan?), hogy a nő nem az ő régi ideálja. Faképnél hagyja a megalázott s most már lassanként mind szerelmesebbé váló asszonyt, hogy aztán még egyszer megalázza s végül, mikor az már kellemetlen férjétől is elvált, mégis karjaiba zárja. –

A regény mesterkélt alapötlete ellenére is jól indul s érdekes bonyodalomra is ad alkalmat, megoldása azonban oly villámszerűen meglepő, hogy hatáában komikus. Az utolsó jelenet egyáltalán nincs exponálva: az író annyira belemerült hősnője lelki rajzába, hogy hősét elfeledte szerepére előkészíteni. Az asszony jellemzésében is több következetlenség van (ilyen pl., hogy megunt udvarlójának akkor adja oda magát, mikor legjobban szerelmes másba): az író azzal az olcsó eszközzel igyekszik őt menteni, hogy férjét a lehető legembertelenebb szörnynek rajzolja. Az egész regény arra vall, hogy szerzőjének nem volt ideje tárgyát egészében kidolgozni: innen van tán, hogy a regény utolsó fele nyers, vázlatos, elnagyolt. Pedig aki helyzetet úgy ki tud használni s férfit, hőt oly éles világításba tenni, mint a regény első fejezetében s akinek nemcsak törekvése, de több helyt megvillanó adománya is a pszichológiai részletrajz, attól az olvasó méltán várhat egész munkát.

Hartmann János

Forrás: Napkelet 1. köt. (1923.) 4. sz.