2018. aug. 15.

Tamedli Mihály (1884-1939) Oberon-fordítása



Wielandnak nem legsikerültebb műve Oberon. Vannak hervadt bájai, fecsegő részletei, túlontúl elnyújtott epizódjai s ezek manapság, egy reális korban, kétszeresen kiütköznek. De ha Goethe egykor irányító ítéletén módosítanunk kell is, Wieland még mindig nagy mesemondó s klasszikus mestere a német nyelv muzsikájának: megérdemli, hogy lefordítsák.

Wieland szakított a kimért, feszes olasz stanzával, mivel époszban épp olyan nyűgös köntösnek találta, akár a lírában a szonettet. Hát áttörte ezt a merevséget, mégpedig zseniális ösztönnel; a romantikus költemény énekeiből csakugyan mintha a szárnyas ló friss ügetését érezné ki az ember. Tamedli viszont csak fáradt, s nem mindig határozott lejtésű jambust adott az eredetinek fürge s amellett szélesen hömpölygő ritmusához képest.

Wieland mestere a rímnek. Meg kell adni, hogy a fordító sokszor szerencsésen oldotta meg a verstechnikának ezt a részét, ám hiba, hogy erején felül ragaszkodik a sorok tiszta, bravúros kicsengéséhez, ami aztán a belső szépség rovására megy. Legalább három tucat erőszakolt rímre emlékszem, melyek már magukban sem szépek s amellett az előadást is ki-kisiklatják a tartalmi hűség vágányáról. A rím kedvéért sokszor szóvégek elsikkadnak, prózai szavak,m agyartalanságok kerülnek elő, rímóriások szinte sorrá nőnek, kakofóniától konganak. Régóta elavult, nyelvújítás korabeli, de mindenesetre a szófaragókra emlékeztető szavakkal is bőven találkozunk. Mintha bizony Wieland, a diadalmas, pompázó költői nyelv mestere rászorult volna, hogy az egykorú, Kazinczy-féle szókinccsel égessenek rá korhű patinát!

Nem lennénk azonban igazságosak, ha ezzel már el is intéznők Tamedli fordítását. Igaz ugyan, hogy fogyatékosságai átszivárognak az egész munkán s lépten-nyomon a fordítás fémjelzéseként hatnak, de vannak strófái, melyek ha nem is egészen méltók Wieland nyelvéhez, muzsikájához, bizonyos jobb átlagig emelkednek fel. Pl.:

„Onnét már egyenest Bagdadnak ügetett.
Gyakran töpreng, sok út van-e még hátra?
Elhagyott számtalan pusztát és ligetet
S mindig lelt új erdőre, új hegyhátra.

Nem egyszer szidta a pogány eszét,
Mert új volt annak a gallus beszéd:
„Melyik út visz Bagdadba?” – Hányszor kérdi,
Ha egy-egy kaput ér, de senki meg nem érti.”

Tamedli nem végzett hiábavaló munkát. Már a szeretet, a kegyelet, mely nagy vállalkozására ösztönözte,  tiszteletet parancsol. Ne feledjük, hogy olyan korban dolgozott, mikor az író, sajnos, egy hónapi idejét sem előlegezheti az irodalomnak. Irodalmunknak egy régi tartozását akarta leróni é szép, hogy legalább az első részletet letörlesztette. S ha Wieland az első megjelenés után évekig simítgatott művén, hogy végül is Goethének kellett közbevetnie magát: miért ne tehetné meg ezt fordítója is? Nem egy jó fordításunk kiadásokon keresztül érett meg igazán. Azt, ami fordításából ez idő szerint elmaradt: a levegőt, bájt, lendületet, nehéz lesz ugyan pótolnia, de még így is sokat javíthat s akkor élvezhetőbb magyar Oberont ad, jobbat az átlagosnál. A  feladat, melyre vállalkozott, felettébb nehéz; önzetlen buzgalmának feltétlenül megvan az az eredménye, hogy fordításából a németül nem tudó közönség még mindig elég jól tájékozódhatik Wieland époszáról.

Vajthó László

Forrás: Napkelet 1. köt. (1923.) 4. sz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése