Egy sokat ígérő lírai tehetség mutatkozik be e
kötetben. Költői egyénisége még nem kész, de máris oly szép érték-gazdagsága
van, hogy a legnagyobb reményekkel várhatjuk teljes kifejlődését. Gáspár Jenő
verseiben erősen érezhető a stílus sokfélesége, ami azt mutatja, hogy még küzd
önmagával s nem találta meg a saját stílusegységét. Vannak hangjai, amelyek
Arany László kifejezéskörét visszhangozzák, másutt Ábrányi ritmikus pátoszát
dobogtatják szavai; modernjeink erős életérzéssel felhevített szimbolikus
nyelve is hatásosan termékenyíti. Talán ebben a nyugtalanságban kell okát
keresnünk annak, hogy stílusa nem mindig tud lépést tartani a ritmussal, a
kifejezései sokszor nem fokozódnak a ritmus-kívánta hangulat szerint, a ritmus
zenéjét önkéntelenül is tovább folytatjuk magunkban, anélkül, hogy a szavakban
kapott élmény-érzelmekkel tudnók táplálni. Így történik azután, hogy bizonyos
zuhanással, üresen végződik a vers. Általában ritmusművészete jobb, mint
stílusköltészete. Irredenta-verseiben szerencsésen teremti meg azt a
távolságot, amely szükséges, hogy igaz költészetet kapjon ez a gyönyörű, de
agyonhasznált gondolat. Gáspár Jenő jövendő kötetét tehetségébe vetett nagy
igényekkel várjuk.
Brisits Frigyes
Forrás: Napkelet
1. köt. (1923.) 4. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése