A színes kertben megsuhan a lomb,
Zörren az ág és felsóhajt a pázsit,
A régi kertben furcsa vendég járkál
S a mohos kőfal rámered: ki jár itt?
Ki jár itt, ahol Bánat-királyfi bolygott,
De örömvárba messze ballagott,
Ő jött-e vissza: régi, régi vendég,
Vagy aki itt jár, tán egy új halott?
Bánat-királyfi kertje végtelen
S bolyongni benne drága út nekem,
Rejtett tavak tükrében felcikáznak
Vágyak, tüzek, kudarcok: életem.
Sötét lombok rejtelmesen susognak,
Az úton sírva roppan a kavics,
Csüggedt fejem fölött rózsaszín-sátor,
De lelkem mélyén sírok magam is.
Virágbarlangból azúr égre nézek,
Hol egy haldokló szivárvány fakul,
A tavon hattyúk úsznak hiú keccsel
S a parton liliomok szirma hull.
S bánat-barlangban felnyöszörgök én:
Óh, gyermekévek, délibáb-romok,
Ti messze, messze úszó drága hattyúk,
Ti végtelenbe hullt liliomok!
Bánat kertjére alkony pírja csordul,
Bíbor ősz hull ezer virágra-lombra,
S a tavak – piros tócsák hidegen
Dermedeznek a bolygó fájdalomra.
A színes kertben megborzong a lomb,
Zörren az ág és felsóhajt a pázsit,
A régi kertben furcsa vendég járkál
S a mohos kőfal rámered: ki jár itt?
Forrás: Botond - Szépirodalmi és tudományos folyóirat II.
évf. (1926) 9. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése