Most még nyíló tavasz van,
Lelkünkben a dal lobogva ég.
Most még furcsán mámoros,
Vágy-korbácsoló langyos a lég.
Majd jön a perzselő nyár,
Kalászt, vágyat gyorsan érlelő
S csak úgy duzzad izmainkban
A célokért küszködő erő.
Egyszer csak végigsuhan
Nyári tarlón a hűs őszi szél.
Betakarítunk mindent –
Egy sóhaj... és már itt van a tél.
És elhalnak a vágyak.
Gyűjtött termésünk lassan elfogy,
Ím ajtónknál Valaki
Gőggel, erősen, durván kopog.
Forrás: Botond - Szépirodalmi és tudományos folyóirat II.
évf. (1926) 7-8. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése