Oh hála... hála!
Ma fölszikrázott bennem az acélos Akarat
és zúgó pörölyével összezúzta
a bánat égig nyúló tornyát,
melyen életem kínját hirdette könnyes lobogó.
Összezúzta a sötét falakat is,
hova jajok titkát véste fel az Idő
ma súlyos örömtől roskadó a szívem
és nem érzi többé
a Tegnapok becézett bilincsét.
Örömöm szétömlik a Bánattól kipirkadt testemben
és áldott harmatával
elfrissíti az ernyedt izmokat.
Ébredjetek!
Virágozzatok...
és gyümölcsözzetek a munka himnuszában,
áldott szüretére a Célnak.
Lássátok testvérek boldog vagyok most,
léptem alatt dübörög a föld
s ritmusban dalol ujjongó szívemmel
és indulat ver hozzá friss ütemmel.
Előre... előre! Munkára fel!
Hív az Élet – a robbanó tett,
Óh legyen átkozott minden könny, jaj, gyöngeség,
mi elevenen majd eltemetett.
Forrás: Botond - Szépirodalmi és tudományos folyóirat II.
évf. (1926) 7-8. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése