Kis Rózsa! míg fzépségedben
Víg tavafzom fzemléltem,
Míg amor játfzott öledben
S árnyékodban henyéltem,
Míg nem tudtam hogy elmúlnak
Néked is kellemeid,
Elhulnak és elhervadnak
Hajnal fzin leveleid:
Mint fzépemet tifzteltelek,
Csak te voltál énnékem,
A kit mindég fzerettelek
És magafztalt énekem;
De miolta kikeletem
Látom benned elhalni,
Száraz kóród nem nézhetem,
Nem tudlak magafztalni.
*
Úgy van! Ortzáink Rózsái
Komor sántzokká válnak,
Megnyílnak dohos Kryptái
A mord s rideg halálnak.
Jaj! minden tapodásunkon
Elnyelhet ez a verem,
Jó, hogy ha fzét dült sírunkon
Egy nefelejtske terem.
Azzal is a kérkedhetik
Csupán, ki kedvesétől
Sírjában is fzerettetik
Nem úgy, mint én Nellitől.
Forrás: Uránia Nemzeti Almanach 1. évf. – Esztergom, 1828.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése