Nem rég történt. Egy délután
Oskolába mentem,
A’ szélvész fagyos szárnyakon
Zúgott el körültem.
Egy gyermeket láttam, testét
Rongyos mez fedezé;
Kínos könyűket hullatott –
Az utczapor’ közé.
Felé mentem, és részvevőn
Kérdezgetém tőle:
Elhagyott nehéz sorsának –
Oka, vajmi lenne?...
A’ szegény gyermek igy felelt:
Már elmult nyolcz éve,
Mióta kedves jó szülém –
Nyugszik a’ sír’ ölébe.
’S hogy a’ kínzó nyomor között
Bölcsőmből kinőttem;
Gyermeki játszószerem a’ –
Koldusbot lett nekem!
Szólt volna még, de könyűi
Miatt nem szólhatott:
Én iskolába, - ’s ő tovább
Koldulni ballagott.
Nagy istenem!... mi boldog az,
Kinek szülője van.
Nem osztozik az árvaság’ –
Gyötrő fájdalmiban. -
Forrás: Nagy Sándor versei
Pest, 1852. (1820-1902)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése