Ha a’ hegy’ orminál,
A’ nap bucsuzni szál:
Enyhítő harmat hull
Az égnek boltirul,
’S vidul a’ láthatár.
De hogyha én tőlem
Bucsúzik kedvesem:
Égető köny ömöl
Mind a’ két szememből,
’S úgy elszorul szívem.
A’ nap’ bucsuzása:
Természet’ nyugvása;
De ha te távozol,
Búcsud nyugtot rabol –
Szívem’ szép leánya. -
Forrás: Nagy Sándor versei
Pest, 1852.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése