Vége vége!
kimult mint a többi
Belehalt a
vigság mámorába..
Nincs több
olly kimúlás a világon,
Ollyan
víg, mint a farsang halála.
Jobban
vigad ő a végórában
Mint
közepett élete javában.
Elvonult
felettünk mint az álom
Eltemettük
az utolsó bálon.
Eltemettük
szép virágos sírba,
Egyszerü
sírkő mereng felette,
E szó :
„emlékezet” van rá irva.
Ifju kéz
irá midőn temette,
Elgondolva
az élvezett jóra,
Mennyi
öröm, .., mennyi édes óra …
S bár
megválni tőle nem kivánna
Szíve
hasztalan eped utána.
Elég a
farsangolásból ennyi
Tegyük le
a tarka álarczákat.
Sok
ábrándtól elzsibbad a lélek
S
megárthat a mi sok élvezést ad.
Sok
vigságtól már sok ifju élet
Mint a
füst és árnyék semmivé lett.
Sok édes
mámornak fáj az ára
Józanodjunk
hát ki valahára.
Rút önzés
lenne s nem csekély szégyen
Sirját
ásni a polgárerénynek,
Feláldozni
saját tetterőnket
Ábrándoknak
és hiú reménynek,
Elég volt
a víg életből ennyi,
Most annál
több hasznosat kell tenni,
Mert
apáink reménykedve várnak
Milly
fiakat adtak a hazának?
És te
farsang, tünedékeny álom!
Nyugodjál
békében eltemetve.
Ne legyen
álaczod hamissága
Egy
hívednek sem szemére vetve! –
Megfékezve
már a szenvedélyek.
Ábrándjait
szétüzé a lélek.
Ösvényünkön
józan észszel járunk
S
szorgalmunktól ép gyümölcsöt várunk.
Forrás: Vasárnapi
Ujság 2. évf. 8. sz. (1855. február 25.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése