Este van... És a munkától
elcsigázva leroskadok
egy fölbuckára, amely most
helyettesíti a padot.
Egész nap lóhalálában
túrtam ezt a félhold földet,
annyi erővel, hogy ennél
nem dolgozhat az se többet,
aki ezt a munkát végzi
nap-nap után: tegnap, máma:
nem úgy mint én, kinek mégis
csak írótoll a szerszáma.
Mindegy! most már pihenek és
merengve a csillagokra
is figyelnék, ha tenyerem
olyan nagyon nem sajogna.
Kapanyéltől feltört kezem
forró felével a földet
simogatom és e hűvös
tapintása most a rögnek
olyan jólesik, hogy szinte
egész lázas testemmel, itt,
a csillagokat bámulva,
elhevernék tán reggelig.
De már lassú harmat szálldos,
rápermetez ezüst pora
s fénylő, nagy bogarak hátán
pattog a holdfény ostora...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése