A zaj elült. A szinpadra kiléptem.
Az ajtó szögletének vetve hátamat.
Messzi visszhangokat halászva tán megértem,
A kor, amelyben élek, merre tart.
Rámnehezedett az éj homálya,
Ezernyi látcső csillan róla rám –
Atyám, ha lehet, tekints e fohászra:
Múljék el ez a keserű pohár.
Szeretem szívós, szép szándékaid,
S a szerepet játszani kész vagyok.
De már egy újabb dráma készül itt,
Amelyből kimaradnom volna jobb.
Ám a cselekmény eleve kitervelt,
S az út végét elhagyni nem lehet.
Magam állom a farizeus-tengert.
Élni – nem leélni kell az életet.
(Ford.: Gömöri György) (Forrás: Borisz Leonyidovics Paszternák: Karácsonyi csillag – Kései versek /1945-1960/ - Occidental Press Washington, 1965.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése