Tél volt.
Szél vágott künn a pusztán.
Barlangjában, fenn a hegyoldalon,
fázott a Gyermek.
Ökör lehelete melengette.
Szelíd állatok
álltak körülötte,
s a jászoly fölött meleg pára áradt.
A pásztorok, subáikból kirázva
a kölesmagokat,
a sziklás hegyoldalból
nézdeltek álmosan az éjszakába.
Távol havas mező és temető,
kerítés, fejfák,
kocsirúd benn a hóbuckában,
s csillaggal teli égbolt a sírok fölött.
S a csillagok közt titokzatos lobogással
számukra eddig ismeretlen
új csillag ragyogott alacsonyan
az út fölött, mely Betlehembe fut.
Messze az égtől és Istentől
itt izzott, mint tűzvészek idején
a kazlak,
mint égő szérűk, lángoló tanyák.
Szalma s szénakazlak parázslásával
növekedett a csillag egyre
az újmódi fényességétől
elkáprázott végtelen mindenségben.
Mögötte az a növekedő fénycsóva
valami csodahírt jelentett,
s hívását-szólítását
három csillagot néző bölcs követte.
Mögöttük megrakott tevéik cipekedtek
ajándékaikkal, meg fölszerszámozott, aprónövésű
szamaraik szaporáztak le a kövek közt.
S közelgő idők különös előjeleként
égre kelt a csillag mögött minden, mi utána lett eljövendő.
Évszázadok minden vágya, álma és eszmélése,
képtárak és múzeumok elkövetkező gazdagsága,
minden tündérek pajkossága, mind a varázstevések,
minden fenyőfa a világon, minden gyermekálom.
Minden kis gyertya remegése, minden angyalhaj,
karácsonyfadíszek minden színes nagyszerűsége...
... Mind gonoszabbul, mind dühödtebben vágott a szél a pusztán.
... Minden csillogó ezüstalmák és ezüstgömbök.
Égerfák álltak a tó mentén tájat rejtőn,
egy kisebb rész volt látható csak föntről a dombról
a varjúfészkeken át s a falombok közt:
a gát, melyen tevék s szamarak közeledtek
a pásztoroktól tisztán felismerhetően.
- Menjünk, imádjuk mi is a csodát,
mondták, vállukra terítve a ködmönt.
A hóban előre küszködve melegük lett.
Lábnyomaik világos tisztásokon át
levelek csillogása közt húzódtak tovább,
nyomaik, melyeket a kutyák megmorogtak,
s melyek mint gyertyacsonkok lobogtak a csillagfényben.
Mint mesékben, az éj olyan hideg volt,
s a hóval fedett hegyoldalon
valakik egyre soraikba álltak.
Szorongva néztek körül a kutyák,
s bajt várva a kisbojtárhoz húzódtak.
Ugyanazon a tájon s utakon
angyalok is jöttek a tömeg sűrűjében.
Láthatatlanok voltak s testtelenek,
csak lépteik hagytak nyomot a hóban.
A barlangnál tolongott a tömeg.
Világosodott. A ciprusok előtűntek.
- Kik vagytok? – kérdezte most Mária.
- Pásztornépek, s az ég küldöttei,
s kettőtöket dicsőíteni jöttünk.
- Szűk benn a hely. Maradjatok az ajtónál.
Hamuszürkén érkező derengésben
kanászok és juhászok toporogtak,
gyalogosokkal lovasok veszekedtek,
s a fatönkökből vájt vályúknál tevék
ordítoztak, szamarak kötekedtek.
Világosodott. s porszemekként a reggel
eltüntette a csillagokat mind az égről.
A barlangba Mária csak a három bölcset
bocsátotta be a mérhetetlen tömegből.
A tölgyfajászolyban fénylőn aludt a Gyermek,
mint szép holdfény egy kivájt oduban.
S báránybőr bundácska helyett szamár
párája s ökör lehelete melengette.
Ők hárman csak álltak az istállóhomályban,
suttogtak, szavakra alig találva.
Valaki a sötétben hirtelen kézenragadta
s a jászoly balja felé tolta őket,
s hátranézve ott: Mária küszöbén
Mint vendéget, látták a Csillagot.
(Ford.: Sulyok Vince)
(Forrás: Borisz Leonyidovics Paszternák: Karácsonyi csillag – Kései versek /1945-1960/ - Occidental Press Washington, 1965.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése