2021. okt. 9.

Reviczky Gyula (1855-1889): Alázat

 


Ha jószerencse fölkap és ragad:

Alázattal türd, el ne bízd magad’.

Ne nézd le, aki lent szerénykedik,

Lehet, fönt ugyanezt veled teszik.

 

Ész, szorgalom, törekvés bármit ád,

Nem érzed-é százannyinak híját?...

Mert a szerencse szűken oszt javat;

Egy kézzel ád, másikkal megtagad.

 

Mit ér, ha ad gyönyört és kincseket,

S szived csak egy virágszálért eped?

Dicsőség koszorúját nyujtja tán?...

De társid mélabú, sötét magány.

 

Világi jóbul mennél több tiéd:

Annál többet szeretnél birni még.

A teljesülés, mint petét a nap,

Kikölti a lappangó vágyakat.

 

S mire elérted, mi elérhető:

Vár a koporsó, néma temető.

Kincs, hír, gyönyör… ah, mindet itthagyod,.

S legtöbbtől váló kínja legnagyobb.

 

A mindenség zenéjét hallgatád?...

A temetőben nincs csak némaság.

És hordta bár a tűznapot szived:

A sír sötét, a sír hideg.

 

Forrás: Magyar Szemle 1. évf. 1. sz. 1888. dec. 2.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése