Úgy-úgy megirigylem
A kis madarat,
Övé a szabadság,
Hűs lombok alatt!...
Elzengheti bátran
- Óh! isteni érzet, -
Mily tiszta szivében
Az édes igézet!
Aztán ha örömre
Zendül meg a dal
Lágy éneke trillás
Összhangzatival:
Oly boldog örömre
Zsendül a világ,
Megreszket örülve
Az ifju virág.
És tiszta daláért
Jutalma vagyon,
Rászáll a bokorra,
Hintálgat azon;
Hűs lombot az erdő
És fészket is ád,
A menny mosolyával
Hálálja dalát.
Nem sirtok-e, nálunk
Hogy nincsen ez igy?
Mért is, hogy az ember
A dalra irigy?
De úgy-e tavasz lesz,
Ha múlik tél?
Bizzunk! a dalunk is
Nem hal meg az, él!
És mint ha a bornál
Egy része kiforr,
Villámragyogásu,
S mint tüz, lesz a bor:
Gyújt is, tüzesít is,
Ajkunk dala még
S villáma tüzénél
Irigye elég!
Forrás: Magyar Szemle 1. évf. 6. sz. 1889. jan. 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése