(Genesis. XXL)
- „Jaj! hogy már tovább is nem lehettek itt el,
Menj leányom, Hágár, Izmaelt is vidd el,
Jehóva parancsa, hallgassunk a szóra,
Majd gondja lesz neki a két bújdosóra!” –
Hágár és Izmael elmentek örökre, -
Ábrahám arczáról a könnye pörög le.
Bersabé pusztáin szótlan tévelyegtek,
Elfogyott az étel, eltikkadt a gyermek,
S a szegény anyának orczáin elömlő
Keserű könyektől nedvesült a tömlő.
De belül üres már, mint a puszta, száraz…
Sem ital, sem étel, jaj! minő halál az! –
- „Életem, édesem, szerelmem virága,
Életem fájának kedves arany ága,
Nemsokára, jaj! már utolsó sohajtgat
Az a szép beszédes, hajnalpiros ajkad,
Futosó lábacskád szaporázva léptit
Nem követi többé anyácska beszédit!” –
Azután, azután sietve rohant el;
Nem nézheti azt, hogy gyermeke mint halt el,
Százszor is meghalna, ezerszer is érte,
Jaj! de nem nézheti, ha szenved szegényke!
- „Jehóva-Adonáj! egy anyára hallgass!
Irgalmazz énnekem, te örök, irgalmas,
Csak a gyermek éljen, óh bár haljak én el!”
S fogadta imáját Jehóva tetszéssel.
Forrás: Magyar Szemle 1. évf. 2. sz. 1888. dec. 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése