- Copé után francziából –
Mikor a vizözön üdvös munkát végze,
Sokasult a földön Noé nemzetsége,
Miként aranyszemek a pávatollakon,
Libanon termékeny völgyébe Heth, Sidon,
Cham a gonosz fia maradéki, jöttek
Galma s szőllő alá művelni a földet;
Jehova előtt nagy, hatalmas fők voltak.
Gyermekekkel áldott sátora Sidonnak;
Heth rövid év után jutott özvegységre
S csupán egy fia volt, vénsége reménye,
Ez is aratáskor izzadtan egy este
Hideg vizet iszik s gyilkos lázba esve
Meghal. Azóta a szerencsétlen atya
Isten ellen, ki igy sujtja, sanyargatja,
Pártot üt s gyakorta szitok-szókra fakad.
Sidon övéitől szeretve ezalatt
Boldog, bölcs, dúsgazdag és nem ismer vétket;
Imádkozik, böjtöl, áldozik az Égnek:
Jámbor lelkületét dicsérik cselédi.
Egy forró nyári nap munka után nézni
A maga földjére kimegy mindakettő,
S im egy pillanatban nagy, vészterhes felhő
A kék eget sötét lepelbe takarja.
Heth, kiben szüntelen forr régi haragja,
Öklét fölemeli s kiált: „Gonosz Isten!
Sújts, hogy ne maradjon egy gerezd se itten!
Daczolok veled. Mi roszat tehetsz nekem,
Ha már elraboltad egyetlen gyermekem?
Küldd jégesőd’, gyújtsd meg tüzét haragodnak,
Ádáz Isten, a ki fiam sírba dobtad!
Rajta! Gonoszságod még ezzel tetőzzed!
Megállok előtted. Nézd, nem félek tőled!”
Elvonult a felhő, mert Jehova, látva
Szörnyű szenvedését, a káromlót szánta;
S Sidon földje felé szállt a veszedelem,
Térdre vetve magát igy szólt ez:
„Kegyelem,
Könyörülő Isten, kiméld gabnám, borom!
Én nem zúgolódom, soh’ sem panaszkodom:
Te szent színed előtt remegtem örökkén,
Legyen védő kezed most hű szolgád földjén.
Ifju korom óta sok esztendő tölt el
S mindig tiszteltelek imádsággal, bőjttel,
Számba kell ezt venned. Oltárodon gyakran,
Isten, Mindenható, Egy és Halhatatlan,
Kegyes áldozatkép’ folyt tulkaim vére.
Roszat se műveltem, hogy most büntess értte.
Ne hagyd esdeklésem hogy legyen hiába:
Védd meg lisztem’ borom’ Egek nagy Királya!”
Hasztalanul kiált, hasztalanul esd ő,
Önző szív imája az Urnak nem tetsző:
Siránkozó fösvény gyújtja bősz haragra,
S Sidon aratását söpri el viharja.
Forrás: Magyar Szemle 1. évf. 3. sz. 1889. jan. 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése