Mátyásnak szobra lesz!... Dicső nevével
Kezdődik az országos koldulás.
Mátyást a nemzet nem feledheté el!
Előkerül sok régi lázsiás.
Az újságok dicsérik ritka hévvel,
Dalt fúj hiréről minden furulyás;
S hogy a gyűjtésnek foganatja légyen:
A tisztelt ház beszél majd érdekében!
Köztünk a farsang: tánczra perdülünk;
Hangverseny és bál lesz az ő javára,
Sok honleány pártolja majd ügyünk’
És jegyet árul házról-házra járva.
S tervünkön nemcsak dúsak lelke csüng,
De áldoz érte a szegény, az árva.
S ha Isten éltet, ötven év alatt
Tán összegyűl a szép szobor-alap!
Mi néki ötven!... Négyszáz éve már,
Hogy födi őt a feledés mohája!
Most jó idő csak a törpékre jár,
Ki gondol itt a legnagyobb királyra?
A régi írást megbolygatni kár,
Míg egyszer aztán senkinek se fájna,
Hogy Mátyás fénye láthatatlanúl
Megyék fakó aktái közt avúl.
Néhány rajongó virrasztott felette;
Hálásnak hitte a magyar hazát:
Kis áldozatját oltárára tette,
S halába szép álom ringatta át.
De régen el van szent hevök temetve,
A sírjokat minek felásni hát?
Mit ér – ha a dús eltagadja kincsét –
Kunyhók küszöbén kéregetni ismét?
Pusztuljon ez a fásult nemzedék
S vesszen ki a magyar faj csenevészül,
Ha lelkesülés lángjában nem ég
S nagy tettre nem gyúl Mátyás nagy nevétül!
Ragyogni e név egymaga elég,
Ha sorsunk rosszra fordul, elsötétül;
Ezerszer törhet ellenség reánk:
A míg Mátyás él, - él magyar hazánk!
S Mátyás nem élne, nemzetem, szivedben?
Óh gyáva, gaz, ki ilyent hinni tud!
Az én szivem e vádtól visszaretten…
Hódolva oldozod, népem, sarud,
S megállsz Mátyás sírjánál ihletetten,
Látom kezedben a friss koszorut;
Ott ül királyod fényes ősi trónján
S neve visszhangzik a hegyen s a rónán.
Mátyás hős lelke, híre, szelleme
Ragyog előttünk, - hódolat kiséri.
Dicső harczban győz Mátyás fegyvere,
Az igazságot Mátyás karja méri,
Költők, tudósok járnak bár vele.
Az ellenségnek sem szokott kitérni,
S csak az történik, a mit ő akar:
Mátyás király – nyolcz millió magyar!
Óh, büszke ábránd! kedves drága képek!
Varázsukat valónak képzelem:
Dicsőség és jólét, a merre lépek,
A föld gyümölcsöt és babért terem,
Hős czélra eggyé forrasztván a népet,
Csodákat mível a honszerelem;
Budán a termek ős pompában állnak:
Hét ország hódol a magyar királynak!
Forrás: Magyar Szemle 1. évf. 4. sz. 1889. jan. 13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése