Visegrád romjain elmerengett a magyar király. Ki tudja, minő érzelmek árasztották el lelkét? Talán eszébe jutott a legnagyobb magyar király, a dicső Hollós Mátyás, akit se tudományban, se vitézségben, se hatalomban, se bölcsességben, se pompában, se népszerűségben senki fölül nem múlt… És talán fájt I. Ferenc Józsefnek, hogy Mátyás király emlékét csak a néphagyomány és a költészet őrzi kegyelettel; de Visegrádja rom, szobra nincs, szülőháza jelöletlen…
Bizonyos, hogy ezek a gondolatok megfordulhattak a király fejében. Legalább a következmények erre vallanak. Mert máris azt rebesgetik, hogy a visegrádi fellegvárat őfelsége újra fölépítteti.
Kolozsvárott mozognak, hogy a Mátyás király szobrának ügyét országos üggyé tegyék: odafönt pedig ős Budavárában fényesen újraépül a nagy fejedelem remek koronázó temploma.
Hozzá meg éppen esztendőre lesz 400 éve, hogy Mátyás király Bécsben meghalt. Mindezeknél fogva alkalomszerűnek látszik, hogy megemlékezzünk Korvin Mátyás életének utolsó öt esztendejéről, melyet Bécs elfoglalásával kezdett és titokzatos hirtelen halálával szakított meg.
Biz az történelmi valóság, hogy Bécs öt évig Magyarországhoz tartozott. Szinte hihetetlenül hangzik ez most, midőn mi vagyunk Bécsé egészen.
S akkor kis híja, hogy Ausztria nem lett Magyarország provinciája. Mátyás királynak ez volt a politikája, s hogy meg nem valósult, Beatrixen múlt, aki félt attól; hogy Mátyás majd fiát, Korvin Jánost megteszi Ausztria fejedelmévé s mindent elkövetett, hogy ez meg ne történhessék.
De azért Mátyás nem mondott le erről a tervéről, s míg a királyné ármánykodása folyt, a király lanyhán ugyan, de harmadfél éven át kitartón ostromoltatta Bécset.
Egyszer aztán megunta a sok huzavonát s 1485-ben komolyan föltette magában, hogy kurtán végez Fridrikkel és Béccsel.
Ő maga vette kezébe az ostrom vezérletét. Legjobb és leghívebb katonáit összegyűjtötte s legerősebb seregeit Bécs alá rendelte. A Duna partján őrtornyot építtetett, a Dunát láncokkal a hajóközlekedés elől elzárta s Bécset úgy körülgyűrűzte, hogy oda eleséget többé nem lehetett bevinni.
A bécsiek többször kitörtek ugyan és számos magyar levágtak, ily módon becsempészvén a városba nehány társzekér ennivalót; de ez az elszántság csak még jobban sarkallta Mátyás királyt szigorúbb és gyorsabb intézkedésekre. Hiába beszéltek Beatrix-párti vezérei, a király Geréb és Szapolyai előtt kereken kimondta, hogy nem tágít, Bécset rövid idő alatt beveszi.
- Két nagy befolyású urat nyertem meg szövetségesül, ezek kezemre játsszák a várost, az ő segítségökkel most már gyorsan végzek vele! – szólt nevetve.
Újlaki Lőrinc nagyon szerette volna tudni,ki lehet az a két úr.
- Az éhség és a pörpatvar! – mondá a király.
És valóban. Bécs utcáin és tanácstermeiben hovatovább egyedül ez a két úr kezdett parancsolni.
A vitéz polgárság el volt keseredve. Fridrik azt üzente Linzből a bécsieknek, hogy csak hadd éhezzenek, nem árt meg nekik egy kis böjt. Koller, a császár helytartója semmire se ment, hiába volt mellette egy csomó tábornok, a tanács ujjat húzott velük, ők viszont a polgársággal civakodtak és míg ezek a súrlódások kihatva a zöld asztalok mellől a korcsmaasztalokig egyre csak növelték az izgatottságot, a nép zúgolódott és éhezett.
Mátyás király mindezt jól tudta. Mert hiszen maga járt bent a városban. Egy ízben tojást és vajat árulva jelent meg Bécs utcáin, máskor meg gyümölcsöt, sajtot és fehér cipót vitt be. Ez alkalommal két bizalmas kísérőjével egy rongyos fogadóban, a „Három holló”-ban pihent meg és kissé zajosabban mulatván, gyanút keltett a lézengőkben, úgy, hogy csak csellel, egy éppen a korcsma ajtaja előtt kereket hajt tót szűrét és kerekét hirtelen magára kapva tudott elmenekülni.
Bécs ekkor már a kétségbeesés szélén állott. A visszavonás és az éhség nőttön-nőtt. Oly nagy volt az ínség, hogy egy mérő lisztnek 107 forint, egy font lóhúsnak 50 frt, egy font borjúhúsnak 300 frt, egy tojásnak 50 frt volt az ára, ami oly arány az akkori pénzviszonyokhoz képest, mintha ma például egy kiló borjúhúst 5000 frtért adnának. Mialatt Mátyás Bécset ostromolta, tizenkétezer ember halt éhen. Az éhségtől dühöngő nép folyvást fenyegetőbben csoportosult az utcákon; de a várost a tanácsbeliek és a császári kapitányok még mindig nem akarták föladni. A kapitányok Miksa fölszabadító segítségét várták, a tanácsbeliek pedig azért voltak oly szívósak a hősiességben, mert közülök a leghatalmasabbak, öten, név szerint Perman, Fuseller, Hayden, Schenk és Vengler monopolizálták az élelmezést és nem akarták ezt a jövedelmező üzletet elszalasztani.
De végre is a nép lett az úr. Híre terjedt, hogy Mátyás király, ha beveszi a várost, minden élőt kerékbe töret. Tehát elveszni vagy kapitulálni: ez volt a kérdés. De a népet a gyomra vezérelte. S ekkor már oly nagy volt Bécsben a zavar, hogy senki se mert Mátyás színe elé menni. Utoljára, tudós híre levén a királynak, az egyetem tanári kara lett a közbenjáró. Ezek 1485. május 18-án bátorságlevelet nyervén, megjelentek a király táborában, melléjök adatván a karmeliták perjele, egy prépost, hét pap és hat előkelő polgár.
Ekkor hat napig tartó fegyverszünetet eszközöltek ki Mátyásnál. De mit ért Bécsnek a fegyverszünet, mikor az élelem-szünet a lakosságot egyre jobban fojtogatta. A követek nem várták be a hat napot, már pünkösd szombatján, május 21-én másodszor is kimentek alkudozni, s harmadszor, május 23-án pünkösd hétfőn megegyeztek a királlyal abban, hogy ha június havának első napjáig Fridriktől felszabadító segítséget nem kapnak, akkor a város kegyelemre megadja magát.
De bizony június elsejét se várták meg. Május 27-én a császári őrség kivonult a városból, másnap, 28-án már Korvin János, atyja a király megbízásából meglátogatta a várost és a tanáccsal egyetértve gondoskodott a király bevonulásának előkészítéséről.
Mátyás sem pihent ezalatt. Azt akarta, hogy bevonulása mesés legyen, ragyogóan kápráztató és gazdag. Parancsára százával gyülekeztek Bécs alá a gazdagon megrakott társzekerek, Ártándi kapitány pedig Pozsonyba ment Beatrix királynéért.
Június hó első napján csakugyan megtörtént a hódolás. Bécs Magyarország királyának hűbéres városa lett.
Mátyás nyolcezer válogatott magyar dalia kíséretében jelent meg Bécs főkapuja előtt. A kapu megnyílt és a város hódoló küldöttsége fogadta a királyt.
A polgármester átadta a királynak a város kulcsait, más tanácsbeliek a pecséteket s a meghódolás egyéb jelvényeit rakták Mátyás lábaihoz. Ekkor előlépett a tudós Kreuznach Miklós, a bécsi egyetemrektora s beszédet intézett a királyhoz, melyre ez klasszikus latinsággal felelt.
Az udvari ceremóniák befejezése után megkezdődött a nagyszerű bevonulás.
Korvin János nyitotta meg a menetet 200 díszruhába öltözött lovas vitézzel. Erre a papság következett teljes ornátusban, négy püspök, kilenc más főpap és ötven alsóbb rendű pap szent István király ereklyéivel. Ezeket követték a magyar zászlós urak és főnemesek. A menet további részét közbül bécsiek képzeték: a főiskolák összes tanítói és növendékei, a kézművesek, kereskedők, iparosok és előkelő polgárok, összesen 39-féle mesterség és foglalkozás küldöttei. Ezek nyomán száz bécsi nő haladt, kik virágokat szórtak. Majd a polgármester következett és a városi tanács; velök a császári tisztek. Utánok a bécsi püspökké kinevezett Dóczi Orbán a kulcsokkal, Ártándi, Ujlaki Lőrinc és Szapolyai István a többi hódolati jelvényekkel lovagoltak. A király, szintén lóháton, udvari kísérete, kedves belső emberei, tudósai, négy külföldi követ, zászlóvivők, kürtösök és a fekete-sereg négy kapitánya kíséretében, királyi koronával, palástban, udvari pompája pazar fényével övezve vonult be a menet közepén, melyet a nyolcezer főnyi magyar sereg zárt be.
A császár palota el volt készítve, de Mátyás egyenest a városi főtemplomba ment, ahol a tanács letette előtte a hűségesküt, Mátyás pedig hálaadó istentiszteletet tartatott, melyet a főoltár előtt térdelve, imádkozva hallgatott végig. Azután se lépte át a Fridrik császári palotáját, hanem a Kärtner-strassen építtetett nagyszerű várkastélyt, s míg az elkészült, az elűzött Rohr Bernát püspöki rezidenciájában lakott.
A diadalmi bevonulás déltől késő éjjelig tartott, mert a díszmenet után 950 nagy társzekér szállította az élelmet és a bort a városba.
A király mindjárt másnap, június 2-án átvette a város ügyeinek vezetését. A fönt említett öt hiénát keményen megbüntette s összes vagyonuktól megfosztotta; másokat érdemök szerint megjutalmazott, kitüntetett, és magyar hívei közül többeket városi főhivatalokra nevezett ki.
A királyné csak négy nap múlva, június 5-én érkezett meg Pozsonyból. A király fiával eléje ment és ismét kápráztató diadalmenetet rendezett. Középen a királyné, jobbján a király, balról pedig Korvin János, „Bécs hercege és kormányzója” lovagolt.
Hogyan töltötte az öt esztendőt Mátyás király Bécsnek városában: erről talán más alkalommal írok. Hiszen a már-már meseszerű legendahőssé vált igazságos királynak éppen ez utolsó öt esztendejéről, kivált haláláról legkevesebb bizonyosat tud a világ.
Forrás: Magyar Szemle 1. évf. 3. sz. 1889. jan. 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése