Nincs panaszom sorsom ellen,
Nem vádolom az eget;
Bár szivem’ sok bánat érte
Örömet is eleget!
Jártam én is a tavaszban
Rózsabontó ég alatt,
S ha ott rózsát nem is téptem:
Illatában csak volt részem
S pár levele is maradt.
Ért vihar is- kit ne érne? –
Életemben már elég;
S bár ma is tart, el nem is mult:
Néha-néha csak kitisztult
S mosolygott is rám az ég.
Bár csapásnak, semmi másnak
Nézzük is az életet:
Soha sem volt, nem is lészen
Boldogtalan az egészen,
Ki hitt,remélt, szeretett!
Forrás: Magyar Szemle 1. évf. 3. sz. 1889. jan. 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése