Kérges tenyérrel, barna arccal
Ki jársz a kékes magyar ég alatt,
Ahol a róna halk lehellete,
Miként az Isten lelke, oly szabad:
Kézcsókra küldöm hozzád lelkemet,
Köszöntelek magyar nép tégedet.
Fehér lakocskák sorba-rendbe
A Tisza-Duna partján s gyűrt habok,
Amelyeken édesded-titkosan
Bogárszemü magyar lány andalog…
Más tájakon az ég is bús beteg,
Hogy ilyet ottan nem teremthetett.
El-elfelejtem szűk hazámat
S székely fajom, a pártos hősi vért,
A zúgó erdő fenyőszálait,
Világszép lányok díszes seregét,
El-elfelejtem csöndes kis lakom
S lelkem Dunánknak tükrén ringatom.
Mélységes lelkeden merengek
Szabad magyar nép, vérem, nemzetem.
Kísérem izmos, dolgos két karod
S szemeim rajta megpihentetem…
Egykor lehozta a hír csillagát,
Most békén alkot boldogabb hazát.
Mind bajnoka a nemzetügynek,
Ki hű szivével küzd, előre tör,
Aki családot alkot és szeret
S féltett e kincse –mind, mind nemzetőr.
S nemes faj erre a magyar, nemes,
Az arca bátor, lelke egyenes.
Bányája nincsen szerbe-számba
Kárpátokon a lankás bérc alatt,
Dolgos kezéből s lelke mélyiről
Ejt nála kincset minden pillanat.
Kemény munkára jár ki néki bér
S nem céda lelkű, tiszta, hófehér.
… Kérges tenyérrel, barna arccal
Sürögj magyar a magyar ég alatt,
Hisz élni nékünk addig érdemes,
Míg szép honunk is boldog és szabad…
S hogy az legyen, az Úr azért adott
Kékebb eget itt s fénylőbb csillagot!...
Forrás: Erdélyi Lapok 2. évf. 14. sz. Kolozsvár, 1909. aug. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése