2021. szept. 11.

Tarcsafalvi Albert (1856-1926): A magyar földmiveshez

 

Kérges tenyérrel, barna arccal

Ki jársz a kékes magyar ég alatt,

Ahol a róna halk lehellete,

Miként az Isten lelke, oly szabad:

Kézcsókra küldöm hozzád lelkemet,

Köszöntelek magyar nép tégedet.

 

Fehér lakocskák sorba-rendbe

A Tisza-Duna partján s gyűrt habok,

Amelyeken édesded-titkosan

Bogárszemü magyar lány andalog…

Más tájakon az ég is bús beteg,

Hogy ilyet ottan nem teremthetett.

 

El-elfelejtem szűk hazámat

S székely fajom, a pártos hősi vért,

A zúgó erdő fenyőszálait,

Világszép lányok díszes seregét,

El-elfelejtem csöndes kis lakom

S lelkem Dunánknak tükrén ringatom.

 

Mélységes lelkeden merengek

Szabad magyar nép, vérem, nemzetem.

Kísérem izmos, dolgos két karod

S szemeim rajta megpihentetem…

Egykor lehozta a hír csillagát,

Most békén alkot boldogabb hazát.

 

Mind bajnoka a nemzetügynek,

Ki hű szivével küzd, előre tör,

Aki családot alkot és szeret

S féltett e kincse –mind, mind nemzetőr.

S nemes faj erre a magyar, nemes,

Az arca bátor, lelke egyenes.

 

Bányája nincsen szerbe-számba

Kárpátokon a lankás bérc alatt,

Dolgos kezéből s lelke mélyiről

Ejt nála kincset minden pillanat.

Kemény munkára jár ki néki bér

S nem céda lelkű, tiszta, hófehér.

 

… Kérges tenyérrel, barna arccal

Sürögj magyar a magyar ég alatt,

Hisz élni nékünk addig érdemes,

Míg szép honunk is boldog és szabad…

S hogy az legyen, az Úr azért adott

Kékebb eget itt s fénylőbb csillagot!...

 

Forrás: Erdélyi Lapok 2. évf. 14. sz. Kolozsvár, 1909. aug. 1.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése