Mikor elszakadtam ölelő karjától
S a világba léptem,
Az én édes anyám óh mennyi könnycseppet
Hullatott el értem!
Akkor is, ha néha hazafelé térek,
Csak könnyeit látom;
Az én édes anyám a legdrágább lélek
Ezen a világon,
Hogyha néhanapján pecsétes levelét
A postára tette,
Az én édes anyám minden gondját, búját
Benne felejtette,
S mégis ez a levél, hogyha belenézek,
Minden boldogságom;
Az én édes anyám a legdrágább lélek
Ezen a világon.
Az én édes anyám reszkető kezével
Óh hányszor megírja,
Hogy a temetőben miért domborúlna
Az ő fia sírja,
S hogy mire való is, mind azt hajtogatja,
Búsúlni egy lányon…
Az én édes anyám a legdrágább lélek
Ezen a világon.
Az én édes anyám tegnapi levelem
Ha végigbetüzi,
A te szép szemedről az ő gondolatját,
Tudom, másként fűzi,
Azt is megsiratja, hogy annyi jót, szépet
Találok egy lányon…
Az én édes anyám a legdrágább lélek
Ezen a világon.
Az én édes anyám, ha Te egykor vélem
Bekopogtatsz hozzá,
Jóságos szivének minden drágaságát
Csak reád áldozza,
S mikor fáradt fejem kebeledre hajtom,
Aranyos virágom,
Az én édes anyám a legboldogabb lesz
Ezen a világon.
Forrás: Erdélyi Lapok 2. évf. 11. sz. Kolozsvár, 1909. jún. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése