Fiúk, kik egyre nyughatatlan vággyal
Foglalkoztok az egek ostromával,
S kijátszanátok egy pár méla dallal
A temetői örök éjszakát:
Ti nem halljátok gúnyos kacaját
A józanoknak.
Akiknek merész, vakmerő volt álmuk:
Csalódás borúlt még mindig reájuk.
Akiket a hír, a dicsőség szomja
Álomlátásba, fellegekbe vont:
Mind szárnyát szegte!... a való, a gond
Mind összetörte.
S ha egyik-másik vérző homlokára
Rátűz a hír egy halavány sugára?
S ha egynehánynak jut is a virágból?
Ha ráborúlt egyszer a síri-bolt,
Rég elfeledték dalát… s hogy ki volt,
Már ki se tudja!
Forrás: Erdélyi Lapok 2. évf. 13. sz. Kolozsvár, 1909. júl. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése