Mikor az égen
Mosolygón, szépen
Tavasz sugára szerteragyog:
Kelnek az édes
Ibolyás, kéjes,
Szívrészegítő hangulatok.
S míg a napfénynek
Gyujtanak, égnek
Sugárkévéi a kék egen:
Mintha kikelne
Szivünk mélyébe
Valami titkos hő érzelem.
mely, mint egy ingó
Fakadó bimbó
Rózsás, mosolygó tavaszban él
S illatlehellő
Alkonyi szellő
Suhanó, könnyü szárnyára k él.
S átleng a tájon
Tündéri szárnyon,
Mint bűvös-bájos melódia,
Amelyet kinn, benn
Meg is kell minden
Szerelmes szívnek hallania!
S egy közös vágyba
Száll mindnek álma,
S önkénytelen bár, egest remél:
Tavasz ne múljon
És sohse hulljon
A szerelem s a rózsalevél!
S virágözönbe,
Harmatköntösbe
Oh bár csak jönne most a halál.
Hogy sohse kéne
Szivünk mélyébe
Rózsák hullását megérni már!
Forrás: Erdélyi Lapok 2. évf. 13. sz. Kolozsvár, 1909. júl. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése