(Jason Korinthusban nejét, Medeát hűtlenül elhagyván, Kreon király leányával lépett házasságra. Kreon Medeát, kinek bosszújától tart, gyermekeivel együtt kiutasítja országából. Most Jason jő, hogy Medeát valamennyire megbékéltesse, főleg pedig hogy gyermekeiről – amennyire teheti – gondoskodjék. Nem is sejti, hogy hitszegéséért az ártatlan gyermekek fognak áldozatául esni a feleség bosszújának.)
Jason. Medea. Korinthusi nők kara.
JASON
(jön a palotából)
Nem most először, többször is tapasztalám,
Mily orvosolhatatlan kór a nagy harag.
E földet, házat lakhattad vón, lásd, tovább,
Ha békén tűröd uraid határzatát;
Most vakmerő beszéded innen számkivet.
Reám az nem hat; mondd s ne is szünj meg soha
Hirdeti: Jason a legrosszabb férfiú!
De a királyi házra szórt vad szitkokért
Örülj, ha ép’ csak száműzéssel bűnhödöl.
Én mindig csillapítám a felingerelt
Király haragját s óhajtám, hogy itt maradj;
Te balgaságod folytatád, gyalázatot
Szórtál reájuk: most ezért sujt számüzés.
De én barátim’ nem hagyom még most sem el
S hozzád, oh nő, a legjobb szándékkal jövök,
Hogy gyermekiddel inséget ne lássatok
Idegen földön. Mert bár gyűlölsz engemet,
Rossz indulattal nem leszek hozzád soha.
MEDEIA
Hitvány gazember! – most méltóbb üdvözletet
Ily férfiatlan gyávaságra nem lelek –
Hozzám jövél, hozzám te, legfőbb ellenem,
Nekem s istennek és embernek egyaránt?
Az nem bátorság, tudd meg, az nem hősi tett
Szemébe nézni annak, kit bántalmazánk:
A lélek egyik legrútabb fekélye az,
szemérmetlenség! S hogy jössz, mégis jól tevéd.
Megkönnyebbűl a lelkem, hogyha szid, gyaláz
S te néked marja szíved, hogyha hallgatod.
Kezdem tehát először a legelején.
Megmentélek; jól tudják ezt a hellének,
Argo naszádján kik veled hajóztanak,
Midőn kiküldtek tűzokádó bikapárt
Igába fogni s vetni öldöklő vetést;
Aztán a sárkányt, mely álmatlan’ őrizé
Az aranygyapjat körbefont gyűrűivel,
Megőltem és az üdv fényét hintém reád.
És elhagyván atyámat és el házamat
- Követve a szív, nem az ész sugallatát –
Jolkos partjára átvitorláztam veled,
S Peliasnak önnön lányival a legkinosb
Halált adatva – gondjaid megszüntetém.
S te mindezek fejében engem, óh gonosz,
Elárulál, házadba új asszonyt hozál,
Bár vannak gyermekid. Mert megbocsátható
Gyermektelennek, ha más nőre vet szemet.
Megszegted esküd; úgy látszik, te azt hiszed:
Nem istenek már az akkori istenek
S az emberek közt más törvény uralkodik.
Hisz jól tudod, mit érdemel a hitszegő!
Nézd ezt a jobbot, hajh, beh sokszor megfogád;
És ezt a térdet hányszor kulcsolá kezed,
Te gonosz ember; s megcsalád reményimet!
De jó, miként baráttal, úgy szólok veled
- Ámbár tetőled vajh mi jót remélhetek?
Mindegy, csak annál undokabbnak bizonyulsz. –
Hová forduljak, mondd, atyám házához-e,
Melyet honommal együtt érted elhagyék?
Pelias szegény leányaihoz? Mily szivesen
Fogadnák ők házukba atyjuk gyilkosát!
A helyzet ez: most atyámfiai előtt
Gyülöltté lettem, és akikkel kedvedért
Galádúl bántam ,most azok mind ellenim.
Ezért sokak szemében boldoggá tevél
Hellasban engem! Ah, mily hűséges, csodás
Férjet szereztem én magamnak, árva lány,
Kinek e földről számkivetve futni kell
Barátok nélkül, gyermekimmel, egyedül!
Az ily házasra mily dicső, ha gyermeki
És megmentője koldusként bolyonganak!
Ismertető jelt mért is adtál, oh Zeus,
Hamis aranyra a kezünkbe biztosat,
Ha emberek közt, hogy meglássuk a gonoszt,
Testükbe arra nem karczoltál semmi jelt?
KARVEZETŐ
Szörnyű s alig gyógyitható az oly harag,
Midőn viszállyá vált a régi, jó viszony.
JASON
Rossz szónoknak lennem most, látom, nem szabad.
Mint a hajónak óvatos kormányosa,
Vitorláim felhúzva kell, oh nő, nekem
Kikerülnöm éles nyelved zúgó árjait.
Te oly magasra tornyosítád érdemid,
S én azt hiszem, hogy istenek, meg emberek
Közül csupán Kypris* mentet meg engemet.
(* Venus)
Eszed bár éles és belátod, hallanod
Nem kellemes, hogy Erosnak biztos nyila
Volt kényszerítőd, hogy megmentsed éltemet.
De nem kivánom mérlegelni okaid,
Mert nem becsmérlem semmikép’ szolgálatod.
De amit megmentésemért kaptál, nagyobb,
Mint amit adtál: ezt könnyen kifejthetem.
Először is a durva, barbár föld helyett
Hellast lakod; tudod, jognak mit mondanak,
S törvény szerint élsz, nem nyers, durva kény alatt.
És Hellas-szerte ismerik bölcs voltodat.
És hírneves vagy! Ám ha a föld szélein
Laknál, ki tudna rólad is ki szólana?
Nekem ne légyen a házamban kincsözön,
De Orpheust legyőző dal-művészetem,
Dicsőségemnek hogyha híre nincs sehol.
Ennyit kivántam küzdelmimről mondani,
Ha már a szónak versenyére felhivál.
Szememre hánytad aztán a királyi nászt.
Először is kifejtem, hogy bölcsen tevék
És józanul: aztán, hogy éretted kötém
És gyermekinkért. Hallgass rám és légy nyugodt
Midőn Jolkos földjéről ide költözém
S mindenfelől csak baj, veszély környékezett:
Földönfutót nagyobb szerencse érhetett,
Mint a királyleány kezét ha elnyeri?
Nem mintha már meguntalak vón’ tégedet,
Amint te zsémbelsz, nem szerelmi vágy miatt,
S nem, mintha több gyermekre vágytam volna tán;
Elég az, ami van, nem zúgolódom én,
Hanem, hogy – ami fő – itt tisztességesen,
Szükséget nem szenvedve éljünk, - hisz tudom,
Hogy a szegényt minden barátja kerüli –
S házamhoz méltón fölneveljem gyermekim,
S az új nászból, majd nyerve új testvéreket,
Viruló sarjjá egyesüljenek velük
S igy boldoguljak. Több gyermek neked mire?
De fontos rám, hogy a leendő sarjadék
A meglevőt segitse. Nos hát rossz e terv?
Nem mondanád, ha nászom nem marná szived!
De olyanok vagytok ti nők, azt vélitek,
Hogy minden megvan, hogyha megvan férjetek,
S ha házasságtokat veszély környékezi,
Hadat üzentek ajónak, nemesnek is.
Jobb volna, hogyha máskép kapna gyermeket
Az ember és nem is volnának asszonyok:
Nem lenne akkor a világon semmi baj.
KARVEZETŐ
Jason, te szépen szólottál és ékesen,
De azt hiszem, ha ellenedre szólok is,
Hogy jogtalanság elárúlni hitvesed.
MEDEIA
Sok más embertől én sokban különbözöm.
Azt tartom: aki ékesen tud szólani,
De maga hitvány, az a legnagyobb bünös.
Mert büszke rá, ha megszépíti, ami rút
S rútat mer tenni, bölcsesége igy hamis.
Velem szemben ne légy hát simaszáju most
S ékes szavú; mert egy szóm mindjárt földre gyűr.
Ha jót akartál, úgy megegyezésemet
Kellett vón kérned, nem rászedni hivedet.
JASON
Elképzelem, mint gyámolítod tervemet,
Ha közlöm véled, aki féltékeny szived
Dühös haragjáról letenni most se bírsz!
MEDEIA
Nem ez gátolt, hanem bántá becsvágyadat,
Hogy élethosszat barbár nőt birj hitvesűl.
JASON
Oh légy nyugodt, nem a szűz bája csábított,
Hogy a királyi házzal megkössem frigyem.
Mondám imént már: tégedet kivántalak
Megmenteni, s királyi sarjadékokat
Nevelni házam s gyermekimnek támaszúl.
MEDEIA
Oly gazdagságot, amely nyomja lelkemet,
S a boldog, ámde aljas éltet megvetem.
JASON
Megtérsz te még s bölcsebbet fogsz óhajtani.
Azt, ami hasznos, aljasnak ne mondd soha,
S szerencsétlennek jó sorsban ne híd magad.
MEDEIA
Bizvást gúnyolhatsz, van mögötted menedék;
Én elhagyott s e földről számüzött vagyok.
JASON
Magad választád, nem vádolhatsz senki mást.
MEDEIA
Hogyan? Tán férjhez mentem s elárúltalak?
JASON
A királyi házra szórtál szörnyű átkokat.
MEDEIA
És nemcsak arra, rád s házadra éppen úgy.
JASON
Erről tovább már nem vitatkozom veled.
De szólj, ha gyermekidnek, vagy magadnak is
A bujdosásban pénzsegitség kellene,
Én bőkezűleg adni hajlandó vagyok,
S barátaimhoz írok jó ajánlatot.
Őrült vagy asszony, hogyha mindezt megveted.
S még többet, jobbat nyersz, ha szünteted dühöd.
MEDEIA
Barátidnak se venném semmi hasznukat,
De te se adj, mert nem fogadnék semmit el;
A rossz ember ajándékában nincs öröm.
JASON
Tanúim légyenek hát a nagy istenek,
Hogy érted s gyermekinkért mindent megteszek.
De ten javad te nem bánod, barátidat
Gőgösen eltaszítod: így több lesz bajod.
MEDEIA
Csak menj ifjú arád után, ha vágy gyötör,
Hisz már soká időztél házadon kivűl.
Csak házasodj’! Az isten majd beváltja még ;
Oly nászra lépsz, amelyet egykor eltagadsz!
Csengeri János
Forrás: Erdélyi Lapok 2. évf. 12. sz. Kolozsvár, 1909. júl. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése