Kemény az élet, mint a szikla;
Azért ne üsd fejed belé...
Ha megbotlottál benne, rúgd meg
S állj mint egy oszlop fölfelé.
Az ember oly erős,
Ha szivre kél;
Tagadd meg sorsodat,
Daczolj s ne félj!
Szívetlen uzsorás az élet:
Azt a ködös, borus napot,
Drágán megfizetteti véled
Sok szenvedésed, bánatod...
Ki élni s halni tud,
Két éltet él;
Tagadd meg sorsodat,
Daczolj s ne félj!
Ha szent, miként az oltár lángja,
Kebledben minden érzelem,
És alkonyodat már nem várja
A jutalom sugára sem:
Az élet és halál
Két puszta tél;
Tagadd meg sorsodat,
Daczolj s ne félj!
Minden nap felmosolyg a hajnal,
Minden tavasz virágot hoz;
Az élet mégis pártos angyal,
Vagy rendéltetésünk gonosz...
Ha csendes a világ,
Vagy zúg a szél;
Tagadd meg sorsodat,
Daczolj s ne félj!
Tüzd kalapodra a virágot
S köszöntsed a kelő napot,
Akár ragyog még fenn az égen,
Akár lehúllt már csillagod.
Ha nem arathatsz ott,
A hol vetél,
Tagadd meg sorsodat,
Daczolj s ne félj!
Forrás: Bozzai Pál irodalmi hagyományai. Kiadta Lévay József
1886.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése