Ez a világ egy puszta sirverem,
Az enyészet gyász sirboltja,
Mely életet terem
S az életet kioltja.
Itt minden az elmulás tüneménye!
A jövendő egy puszta sir,
A melybe dől a halandó reménye
S a múlt idő
Egy puszta temető,
Hol a lefolyt napok hevernek
S a feledés rájok sirverset ir.
Csak néha éjek éjjelén
Támad föl az emlékezet
S halvány arczával rezge fényt
A puszta sirhalmokra vet.
Sir maga is a feledés,
Mert benne minden semmiségbe vész
És a való, mely érintésivel
Ledönti a képzelet oltárit,
És a csalódás, mely azt nyeli el,
Mit a buzgó kivánat áhit...
Minden tünemény, tárgy s elem,
Dicsőség, bukás, győzelem,
Az istenitett gondolat oltára,
A tőr a gyilkos markába - -
Mind enyészet nyoszolyája,
Halálverem és sir szája.
S e sirok közt, mint eltévedt
Vándor, bujdosik az élet, -
Fölötte zordon arczczal áll
Gyász fejedelme - a halál!
Forrás: Bozzai Pál irodalmi hagyományai. Kiadta Lévay József
1886.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése