Bozzai Pál (1829-1852): Kelet könyvei

I.

Legyünk ébredők a hajnallal, munkálkodók a nappal és elmélkedők az éjszakával.

Mert az idők elközelgettek.

Üdv annak, a ki ébred, munkálkodik és eszmél a hazáért!

- - Látám a napot keleten, sugáraiban tündöklőt, mint az ifjú erő, és nyugaton, sugáraiban lankadottat.

Látám az orkánt, a Meotis habjainál támadottat, elenyészni az adriai partokon.

Csillagokat láték lehullani s eszembe jutottál, nemzetem!

Volt pedig valaha neked egy sivatag hazád; de fiaidnak keble nem vala sivatag s megtermékenyíté országodat a népek legszebb jószágaival.

Voltak neked fiaid erősek, mint a támadó nap, leányaid kedvesek, mint a hajnal s öregeid, mint a nyugalomra hívó alkonyat.

És ezek fölkerekedének és menének vándorolni keletről nyugatra, követvén a napnak futását.

S voltak éveik derűsek, mint a nyári hajnal, ragyogók mint a déli napsugár s véresek mint az alkonyat.

És eljövének a nyomornak esztendei, a sötétségnek és balitéleteknek esztendei és látánk könnyeket és vért.

S midőn leforgának az évek ezrei, visszatekintének a késő unokák a múltba és látának ott egy ezredéves szenvedést.

Egy ezredéves szenvedés azonban az örökkévalóságnak egy éje, melyre bekövetkezendő lészen a hajnal.

Legyetek bizodalommal és meglátandjátok a hajnalt.

Hunyjátok be szemeiteket s tekintsetek magatokba. Ha lelketekben nem látjátok támadni az erőnek magját, akkor essetek kétségbe.

Mert azt soha többé nem lesztek meglátandók e világon.

II.

Nektek senki sem ellenségtek. Ti vagytok magatoknak ellenségei.

Megkövezitek igaz prófétáitokat s hallgattok azokra, a kik hamis próféták.

Megveritek azt, ki a ti nyelveteken beszél, magatokhoz hasonlónak gondolván s tisztelitek az idegent, vélvén azt magatoknál fentebb való lénynek.

Midőn eljött hozzátok az Igaz, nem ismerétek őt meg; mert nem vala fekete ruhája s fehér inge. Elfordulátok tőle, mondván: ez nem a mi prófétánk, mert nincs fekete ruhája s fehér inge.

Ki tanított titeket mindezekre? Ki mondá meg nektek, hogy az Erény és Igazság minő ruhában járnak?

Az Erénynek és Igazságnak nincsen palástja, melyet amaz gyengeségeinek, ez hiányainak elfödésére szükségelne. Van palástja a ti királyaitoknak, a ti biráitoknak és minden földi isteneiteknek.

Midőn a ti hamis prófétáitok előttetek az Erényt festik, hunyjátok be szemeiteket, s midőn az Igazságról beszélnek, zárjátok be füleiteket. Nyissátok fel azokat akkor, midőn az Erényt és Igazságot cselekszik.

Vannak, kik így szólnak hozzátok: ti sok munkával megrakott emberek vagytok, elég, ha viszitek munkátokat, azért ne gondoljatok egyébre; lesznek mások, a kik értetek gondoskodnak.

Ne higyetek az ilyeneknek, mert ti már nem vagytok gyermekek, hogy értetek más gondoskodjék.

A kik azt mondják: te földmívelő vagy, szánts, vess, és arass; te csizmadia vagy, menj a kaptafához; te fegyverműves vagy, élesíts aczélt, menjetek dolgotokra s ne gondolkozzatok egyébről.

Ne higyetek az ilyeneknek; mert ti nemcsak földmívesek, csizmadiák és fegyvermívesek vagytok, hanem emberek és polgárok.

Vannak ismét, a kik mondják: tűrj és szenvedj és üdvezülsz a más világon.

Ne hallgassatok az ilyenekre, mert ők olyat igérnek, a mit nincsen hatalmokban megadni.

Járjatok az Igazság és erény utain, emeljetek oltárt a jogosságnak és szabadságnak, és üdvözülendetek még ezen a világon.

III.

Van-e még valami, a mit magatokon kívül szeretni tudnátok? A ti szívetek tele van magatokkal, azért ti magatok sehol sem vagytok. A kinek neve Pál, annak istene is Pál; a kinek neve Péter, annak istene is Péter. Önzők vagytok.

Pénzt kértek a megbukottól, életet a haldoklótól, szerencsét a sorsnak áldozatjától. Ne kérjetek, hanem adjatok.

Minek hagyjátok szíveitekben annyira eltörpülni a szeretetet, hogy azt csak egyedül önmagatokra vesztegetitek? Mert valamint azon láng, melynek kevés tápláló anyaga van, nem fog fellobbanni: úgy a szeretet is, melynek tárgyául mindenki önmagát tolja fel, nem fog hasonlítani ama lobogó lánghoz, mely világot is, meleget is ád. Az egymás iránti szeretet azon láng, melynél minden, kinek benne része van, melegedhetik.

Midőn csak magatokat szeretitek, olyanok vagytok, mint a pusztában lakó ember: senki sem szánakozik, senki sem segít rajtatok. Vegyetek a ti szeretetekbe milliókat, és megnépesűl a ti házatok!

És midőn elkülditek ezen szeretetet, fölkeresni a milliókat: a föltalált milliók szeretete fog kölcsönképen hozzátok szállani.

Legyen a ti akaratotok, mindeneknek akarata és mindeneknek akarata lészen a ti jóllétetek.

Eljutátok addig, hogy mindnyájatok érdeke egy érdek legyen, megtaláltátok jövendő boldogságtoknak kulcsát.

Szeressétek a ti hazátok fiait és a századok óta hallgató néma emlékek meg fognak szólamlani hazátok földjén, titeket megáldandók. Szeressétek a ti hazátokat és eddig nem ismert áldás fog eláradni síkjaitokon. Vessetek el szeretetet őszszel, és aratni fogtok jóllétet nyárban.

Szeressétek! szeressétek!...

A hazaszeretet jótékony, mint a meleg napsugár s áldással sikerítendi munkáitokat.

A hazájokat szerető népek halhatatlanok. Élni fognak azok, midőn már nem léteznek is és példáikon utókorok lelkesülnek. Az ő emlékezetök egy nemes sugárt bocsát a késő maradékok lelkébe.

És ti népek, a kik hazátokat nem szeretitek, számüzöttek leendetek a kegyeletes emlékezetből. El fogtok feledtetni és a mi emléketek marad, az egy vegyitéke lesz a megvetésnek és undorral lészen az emberek szívében.

Az írás mondja: tiszteljétek a ti apátokat és anyátokat, hogy hosszú életetek légyen e földön. Alkalmazzátok ezt a hazára. Szeretvétek s tisztelvétek azt, hosszú életetek lészen e földön.

Mert a ti apátok a haza, és a ti anyátok a haza.

Megmutatom nektek a haza oltárát; puszta mint a sivatag. Ott láthatjátok a haza nemtőjét, élesztve lángot, a hazáért megtört sziveknek lángját, hullatva könnyeket, a hazáért megtört sziveknek vérét.

Fölötte állanak vastag homályban tiz századnak törpe és kinövésekkel eltorzított alakjai. Ti ezeket nem ismerétek soha. Olvastatok róluk ferdén írt sorokat. Láttátok képeiket álszínekkel kifestve, de nem hallátok szavukat.

Nem rég időben múlt, midőn az első zarándokok jövének hozzá.

Leborulának és mondának: szentelj fel bajnokaidnak és mi küzdeni fogunk éretted a halálig.

És a Nemtő felele: nem tudjátok mit cselekesztek. Üldöztetni fogtok és nem lészen nyugodalmatok.

És ők mondának: nem kívánunk addig nyugodalmat, míg a haza sorsa jobbra nem fordul.

Szerencsétlenek lesztek.

Az erény és dicsőség balsorsban tündöklik, mint az égnek csillaga az éjnek sötétében.

Gyanusítás mérgével eenditek falatjaitokat.

A kik hazájokat nem szeretik, azoknak falatjai a megvetett haza keserébe vannak mártva.

Érdemetek nem lészen elismerve.

A dicsőség és embernagyság útjainak ismeretéhez a törpeség csak századok hosszú során juthat. Az emberiség az erényt csak a mese távolságában keresi.

És a nemtő megáldá őket és mondá: híveim vagytok. Menjetek. És az ige, mely ajkatoknak lészen gyermeke, váljék testté kelettől nyugotig. Így legyen!

IV.

Midőn valaki idegen azt kérdi tőletek: miféle állapotban éltek? ne azt feleljétek: én ilyen állapotban élek, amaz olyan állapotban él; hanem azt feleljétek: mi mindnyájan szabadságban élünk! És akkor meg fognak titeket ismerni és kalapot fognak nektek emelni.

Mert a ti életeteknek a szabadság olyan, mint a halnak a víz, madárnak a levegő, vadnak a rengeteg.

Legyetek inkább halni készek véle, mint élni nélküle.

Midőn mideneteket föláldozátok érte és a szabadságot megnyerétek, nem vesztétek semmit, hanem nyertetek mindent.

A szabadság ára nagy; nektek nincs annyi javatok, hogy képesek volnátok azt megvenni. Legyetek azonban képesek vele élni.

Midőn harczoltok, mondjátok: mi a szabadságért harczolunk! és meg lesznek áldva a ti fegyvereitek.

Midőn imádkoztok, mondjatok: mi a szabadságért imádkozunk s meg lesznek hallva a ti szavaitok.

Vannak sokan, a kik nyugodalomért, pénzért, kitüntetésekért eladják a magok szabadságát.

Pedig a szabadság a népek nyugodalma, gazdagsága és kitüntetése.

A szabadság véghetetlen; minél több részre van osztva, minél többen birják azt, annál hatalmasabb és minél hatalmasabb, annál jótékonyabb, mert ő a maga hatalmával soha vissza nem él.

Szolgáljátok a szabadságot, hogy urai lehessetek önmagatoknak.

V.

Vagyok keletnek zarándoka. Kezemben fegyvert, ajkamon igét hordok! Halljátok szavamat! Keljetek fel, keljetek fel!

Van pedig nálatok hosszú és néma éj. Elnyugodván az élet, a csend határtalan lőn. Véghetetlen nagysága azon térnek, mit eddig az éber léleknek munkálkodó ereje megnépesített, most egy dagályos alaktalan ür. Nincs semmi zaj. Csak a szívdobogás hallatszik, mely a felforralt vért kergeti az erekben. Az elszenderült élet magának új életet nyit, tarkát és kedvest, mint a zivatarkergető szivárvány.

Álmodjatok még egy keveset, mert a ti álmotok kedves. A ti álmotok, megvesztegetője a ti ébredésteknek és teljesítője reményeiteknek. Kívánságtok ott vagyon, hol a ti álmaitok vannak, és a ti álmaitok titeket oda vezetnek, a hová a ti vágyaitok kívánkoznak.

Végetlen sivatagoknak közepette fekszik ama boldog föld, hol a ti vágyaitok lakoznak. Virányos helyein pálma és rizs terem. Felhőtlen napjai és meleg, csillagos éjszakái vannak. Gyönyörökre szólít fel a nap kelte és nem munkára és az éj csak e gyönyöröknek folytatása.

Határait egy nagy tenger övedzi körül; ezen tenger a nyugalom tengere.

Ott a természet maga munkálkodik az emberkéz helyett. Mi boldog föld!

Elfekvétek pedig a pálmák árnyékában, még gondolatotok sincs, a mi nyugalmatokat felzavarja s bezárt szemhéjaitokon lanyha szellő boronál.

Hitben együgyűek, bámuljátok a czédrust, hogy az magasabb mint ti vagytok.

Csudáljátok a napot, hogy az korábban kelt föl, mint ti fölébredtetek.

És végre elhiszitek, hogy ti a napnak fiai vagytok, hogy minden érettetek van, ti pedig azért vagytok, hogy legyetek. Boldog emberek!

Ott a gondolatoknak nincs viszálya, az eszmék csak kifejletlen embriói a tökéletlen léleknek. Gyöngék és gyermekiesek arra, hogy a szivet lángra lobbantsák s megmozdítsák a férfikart.

Ott nincsenek meg a rajongó léleknek ama bálványai, melyekért áldozni kell életet és vért.

Ott a borostyánért csak a szamarak fáradoznak, szolgálván az nekiek eledelül.

Boldog szamarak! mert ők elérhetik azt könnyen, miért itt sokan hiában izzadnak.

A varázs megszünt. Legyen a ti álmotoknak vége. Ébredjetek föl.

Láttátok-e már a nap keltét. Akkor válik el az ég a földtől, melyet egész éjen át ölelve tartott. A bucsúcsókra az ifjú, szűz ég arcza kigyulad, a föld pedig harmatot sir.

Oh szép valami az a támadat! A teremtésnek műveit közelíti meg a természet, midőn a halál álmából életre szólít egy fél világot.

Támadjatok föl ti is a ti lelkeitekben!

A ti égő napotok: a szabadság, még a láthatáron túl van. Segítsétek elűzni az éjt, hogy feljöhessen az, nektek világával és melegével szolgálandó.

Midőn köröttetek minden mozog, mozogjatok ti is.

Ne legyetek hasonlók a tengerfenékhez, mely a zivatarban is nyugalmas.

Fölébredvén pedig, emlékezzetek meg azon szörnyről, ki egykor éhen és szomjan jött hozzátok. Ti véreteknek egyik erét adtátok neki táplálékul. Meghízván pedig a ti véretekből, hálátlan fogakkal megharapott, hogy rajtatok egy új véreret nyisson magának.

Emlékezzetek meg reá!

VI.

Én északkeletről nyugotra vándorlok, meglátandó a napot.

Te nyugotról északkeletre bujdosol, kerülvén a napot. Ki vagy te nyomorult?

A te alakod meghamisítója a te valóságodnak. Jámbornak mutatkozol, miként az alamizsnakérő koldus, pedig vannak neked éles fogaid a harapásra és éles körmeid a ragadozásra. Hasonlítasz azon csontvázhoz, kit karácsony éjszakáján ástak ki a farkasok a sírból. Vállaid pedig, miként ha egy világnak átkát hordanák, olyannyira csüggedtek.

Olyan a te valóságod, mint egy elkárhozott angyalé. Mondd meg nekem, ki vagy?

És az árnyék hozzám ekképen beszéle:

Vagyok a szolgalelkűek bálványa.

Vagyok a népek gyülölete.

Vagyok az isten ostora, ki az emberi nemzetnek vétkeit ördögök által büntetteté meg.

Hasznot csináltam magamnak az emberek vakságából.

Szolgámmá tettem a gyülöletet, a nagyravágyást, az irigységet és szívtelenséget.

És ezen sokféle, egymás ellen küzdő lelki állapotokból számukra egy valódi állapotot teremték, a szolgaság állapotát. És uralkodóvá lettem a földön.

Kezdetén uralkodásomnak magamhoz szólítám az írástudókat és a magas születésűeket és mondám nekik: álljatok mellém. És ők mellém állának.

Megvesztegetém a hitet és a hitnek szolgáit és a tudományt.

És a vallás azt mondá, a mit én akartam, és a tudomány azt mondá, a mit én akartam.

Megjutalmazó voltam a vétket és megbüntetém az erényt.

Béres kutyáim pedig megugaták a napot, holdat és csillagokat.

Megvakítám szemeit a látóknak, megmérgezém nyelveit a beszélőknek és megvesztegetém füleit a hallóknak.

Magassá emeltem a kicsinyt és megalázám a nagyot.

Istenekké tettem a fejedelmeket és állatokká a népet.

És midőn ekképen kiidomítám az emberek lelkeit, adék nekik egy bálványt, kinek neve Rend vala, czélja pedig megállandósítani az én intézményeimet.

És ezen bálvány megszentesíté műveimet, ebben tisztelték a népek az én lelkemnek teremtményeit.

Ezen rend átövezé a népeket és börtöne volt azoknak.

Hasonló volt ez ama lánczokhoz, melyek a rabnak tagjait lekötve tartván, meggátolják annak mozgásait. Vagy pedig azon szellőtlen rekedt levegőhöz, mely az emberek mellét nyomá és lélekzetét elfojtá!

Megállítá a folyamokat futásaikban s azokból terjedő mocsárt alakított.

És mindenki kezdé tisztelni a bálványt; a gondolat nem vágyott korlátain túl repülni, az állatok jól érzék magokat a kikörzött téren.

És mindenek fölött jól érzem magamat én, ki akkor nagy tiszteletben állottam.

Nevettem a csaták fogcsikorgató éjszakáin, kaczagtam az elesetteknek jajkiáltásain és biborrá festém palástomat a kifolyt vérből.

Mikor milliók éhezének, nekem mindig volt kenyerem és borom.

Jövének azonban a szükségnek esztendei, mikor a mostoha idő fösvénysége letiltá a bőkezű természetet adományaitól.

És a népek látván az én bőségemet, zugolódni kezdenek. Az éhség az ő ajkaikra oly szavakat adott, milyeneket eddig a lélek önérzete nem volt képes adni. Az éhség bátorságot adott nekik.

Az éhenhalók oldala mellől nők, apák, gyermekek kelének föl ellenem; ajkaik káromlással, kezeik kardokkal valának fölfegyverezve.

És én meghagyám a vallás szolgáinak, hogy cselekednének az én akaratom szerint.

És ők mondák a népnek: a türelem a legnagyobb erény, legyetek békességgel és tűrjétek, a mit Isten rátok mért.

És a népek hivék, és tűrtek és hallgattak.

Mikor pedig elmulának a szükségnek esztendei, mondaték vala a népnek: ime! ez jutalma a ti erényeiteknek. Az Isten megjutalmazott titeket, mivelhogy ti nem kelétek föl az ellen, a ki a ti jólléteteknek kútforrása.

És a népek leborulának az én csarnokom előtt és megcsókolák annak köveit.

És emlékoszlopot emelének és megörökíték nevemet.

És én kiterjesztem kezemet a sokaságon és mint egy félisten mondám áldásomat reájok.

És a sokaság nem ismert reám.

Pedig mindegyiknek fején meglátszott az én kezeimnek nyoma.

***

Azóta az idők megváltozának.

A munkások műhelyein és a szegények kunyhójában ismeretes hangok zendülének meg, mik elvevék éjeimnek nyugalmát. Csodás szellemek kergetének álmaimban. Elsápadtam és boszú támadt fel bennem.

És fogám a kardot és követem a zajos hangokat, de midőn jobbra mentem, balról hallám azt, és midőn balra mentem, jobbról hallám azt.

Napnyugaton a folyamok indulának meg, elrombolák gátjaikat, és veszedelmes örvényekbe ragadák az ellenséges elemeket.

És én iparkodtam félrevezetni a folyamot, új medret ásván neki, mely bevinné őt a mindent elnyelő tengerbe.

És megvesztegetém a levegőt hatalmam kinövéseinek mérges kipárolgásával, hogy a távolról jövő hangok hamisan jutnának az én népeimnek fülébe.

Azonban az emberek összeveték fejöket és suttogának érthetlen, de félelmes hangon.

Nem emelék le kalapjaikat oszlopaim előtt, és megszünének csókolni köveit márvány csarnokomnak.

Mikor pedig mondám nekik: éj van, gyermekeim, feküdjetek le és aludjatok, - ők azt felelék: mi nem alszunk el, mi ébren akarunk lenni.

És mikor látván azt, hogy ők engem kerülnek, kérdezem tőlök, miért féltek tőlem, fiaim? ők felelének rettentő hangon: mi nem félünk, hanem utálunk tégedet.

És ők megismerének engem és irtózának tőlem. Valahányszor kezemet kebleikbe nyújtám, megérzék annak jéghidegségét, és valahányszor azt kebleikből elvevém, érezék ereikből a vért távozni.

Valahányszor tűzhelyeikhez ültem, érzék a lángnak melegségét elveszni és a szívnek dobogását lassudni.

És láták sorvadásukat az én leheletemtől.

Ujjaimnak egy érintése régen behegedett sebeket nyitott fel. Ajkamnak egy hangja régen elaltatott siralmakat ébresztett. Mosolygásomnak egy vonaglása rég a megengesztelődés sírjába temetett gyülöletnek lőn feltámasztója.

Palástomba ragaszkodának, mikor menni akarék és lábaimra taposának, előttem elmenvén, mikor állék.

Ők megismerének engemet.

Vala pedig egy zivataros éjszakán, mikor a népek feltámadának és lerombolák oszlopaimat és csarnokaimat és azoknak széthulló köveit fejemhez dobták.

És elkergetének.

Jelenben testvértelenűl bujdosom.

Szivemnek nincs annyi melegsége, hogy megóvhatna a megfagyástól. Senki iránt sem viseltetém melegséggel, most senki sem viseltetik irántam azzal.

Kutyáim, kik eddig kezemet nyalták, most megugatnak.

Ereimben a vér és csontjaimban a velő nem az enyéim, hanem a népekéi, kikből azokat kiszívtam, és most, midőn azok elhagyának, ez a kölcsönzött erő nem tud fentartani lábaimon.

Sehol sem hajthatom le fejemet.

Ekképen bujdosom, váró az ítéletet, mely engem sujtandó lészen.

Nevem pedig az idegenek nyelvén: absolutismus.

VII.

Bekövetkezének nehéz idők az emberi nemzetiségre.

Határait egy ködös, felleges éjszaka borítá. És ez az éjszaka végetlen volt.

A sokáig tartó csendben néha földet rázó lépések hallatszának, miket áruló suttogások követének.

Annak utána pedig jajgatások, fogcsikorgatások hallatszanak és a korbácsoknak csattogása.

És mindenki félt és remegett.

Az égen pedig három csillag ragyogott nagy fénynyel és sugaraiban a dicsőülésnek.

És az első csillag mondá: én vagyok a szabadság csillaga, törjétek szét békóitokat és vegyetek engemet közétek.

És a második csillag mondá: én vagyok az egyenlőség csillaga, ne kívánjatok egymáson uralkodni, hanem adjátok meg mindenkinek a maga részét és bizonyosok lehettek benne, hogy a ti részetek sem fog hiányzani.

És a harmadik csillag mondá: én vagyok a testvériség csillaga, szeressétek egymást, miként testvérek.

Akkor pedig a három csillag összeolvadott és alakítá ama nagy égi testet, kit mi napnak hivunk.

És a nap mondá: én vagyok alakítva a szabadság, egyenlőség és testvériség elemeiből. Hozok nektek üdvet és jóllétet. Üdvözöljétek e jóllétben a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget.

És a nap feljövén a láthatárra, szétveré az éjt. Üdvözöljétek őt, fiai a szabadságnak!

Ő az, a ki titeket másodszor is megteremtett, kiszólítván a szolgaság halálából, a szabadságnak életére!

VIII.

Figyeljetek az idők menetére, mert nagy változások történtek e földön. És még többek lesznek történendők.

A világnak egy része újjá születendő.

Hasonló lészen ez a teremtőnek ama munkájához, mikor az összevegyült ős elemekből elválasztá a sötétséget a világosságtól, a szárazát a vizektől.

Egy örökké tartó éj, melyre hiába várod a feltámadó napot. A vastag, nedves ködön át, mely lassú mozgásban ingott ég és föld között, csak egyes halvány csillagsugárok rontanak keresztül. A szellőtlen levegő renyhén feküvék a tárgyakon. A vizeknek mozgása öntudatlan és rendszer nélküli volt. Tompa morajjal harsogának a patakok, melyek sziklákat és földdarabokat hordának magokkal.

És hallotta-é valaki a harsogást, és látta-e valaki e patakot?

Az állati és növény-élet öntudatlanúl szendergett az elemek gyomrában.

Ilyen vala a te alakod, Chaosz!

És az Isten leszállott és a holt Chaoszból megalkotá az élő világot, a lelketlen sárból megalkotá az élő embert.

És az Isten többé nem jelent meg az emberek között. Hanem eljövének a szellemek, kik lakozának az emberek lelkében.

Valának pedig sötétségnek szellemei és világosságnak szellemei.

És az emberi nemzetség életén egy hosszú küzdés vonult át, küzdése a sötétségnek a világossággal.

Történt pedig, hogy a gonosz diadalmaskodnék az igazon, és a világosságnak szellemei egy barlangba záratának.

És ekkor a vak sötétben nagy zavar lőn. Az összhangzó elemek nem ismerék meg egymást. A legviszásabb rend kezde uralkodni közöttük. Megbomlott a természet rendszere és a tűzből a hideg elemeit, a jégből a meleg elemeit akarák kiismerni. A tévedt emberi nemzetség levetkezte méltóságát és a törpék az óriások palástját akaszták nyakukba.

Ez volt a te második alakod, Chaosz!

Végre a sokáig elfojtott szellem kitört és a világosság elárasztá a félvilágot.

És minden megindult. A tespedő mocsárból folyamok, a mozgás nélküli levegőből enyhe szellők keletkeznek. Az idő megkettőzteti lépteit és egy-egy nap, századoknak munkáját viszi végbe.

Azok, kik a sötétben egymás ellen harczolának, most megismerék egymást, összeölelkeznek; azok, kik eddig egymásnak kezét tarták, iszonyodva fordulnak el egymástól; azok, kik eddig nem ismerték egymást, összetalálkoznak, és azok, kik eddig együtt voltak, örök időkre elválnak.

A rokon elemek egybeolvadása tengereket alkot, folyamokat indít, viruló völgyeket és hegyeket teremt, melyeknek tetején és alján föltenyészik az élet.

Üdvözöllek tégedet, oh ifjú élet!.. gyermeke a felszabadult szellemnek!.. legyen a te keresztvized akár vér, akár az égnek harmatcseppje!... legyen a te neved szabadság.

És messze vidékről fognak zarándokolni hozzád a népek, tisztelvén tégedet, mint megváltójokat.

Egyetlen tekintetedtől a te híveid megerősbülnek, a te ellenségeid megsemmisülendnek.

És lészen a te országod tágas, mint a hódítóké. Határait nem hegyek és folyamok fogják korlátozni, hanem a szolgaságnak meg nem váltott birodalma.

Mert a szabadságnak csak egy országa van, hol minden népek szabadok, egyenlők és testvérek.

IX.

Mire nézitek a napot, azt a napot, mely a ti munkáitoknak időt és tért szolgáltat? Miért nem veszitek annak hasznát?

Elszalasztjátok azt az időt, a mi visszahozhatatlan és nem számoltok azon időre, a mi még számotokra eljövendő.

Akkor, midőn a jobbak előtt a haza veszedelmének üröm-pohara áll, a ti poharaitokban bor habzik. Akkor, midőn azok munkáiknak az éjet is nappallá változtatják, ti alván, a napot is éjjé változtatjátok. Akkor, midőn azok abban kevélykednek, hogy rajtok is nyugszik a haza gondjainak egy része, ti abban büszkélkedtek, hogy semmi gondotok sincsen.

Van-e bennetek oly rendkívüli nagy lélek, hogy azt mondhatnátok: a haza előttem igen kisszerű valami, az én lelkem az összes emberiség érdekeivel foglalkozik? Vagy pedig: olyan vagyok, mint a szobor, kire a művész örök időkre rányomta a lelket és kifejezést, de a lélek és kifejezés örökké egy és nem változandó az időkben!? De ti azt nem mondhatjátok, mert a ti lelketeknek nem nagysága, hanem kicsinysége szüli részvétlenségteket.

Azt sem mondhatjátok, hogy ti eleget fáradtatok a hazáért és erőtök kimerült ezen fáradalmakban; mert a kinek a hazaszeretet nem bir elég erőt és akaratot adni, az soha sem szerette a hazát. Ti nem tudnátok megmondani, mit kaptatok a hazától és nem tudjátok megmondani, mit adtatok annak. Oly sokat kaptatok és oly keveset adtatok.

Eljövétek az aratásra és szüretre és idegen földre távozátok, midőn a haza oltárára kelleték áldozni.

Pedig az idegen oltároknak lángja nem titeket fog melengetni, míg a bennetek levő szeretetből azon láng, mit a haza oltárára áldoztok, százszorosan visszaverő fényével, dicsőülés sugarait árasztja fejetekre.

Higyétek meg, hogy rosszúl lesztek kijutandók. Mert ha a haza elvész, ti is el fogtok veszni; ha pedig győz, nem lesztek annak diadalörömében részt veendők.

Szerencsétlenek pedig azok, a kiknek nem szabad örülni akkor, midőn mindnyájan örülnek. Mert ne higyétek, hogy ez mindig így lészen.

Ki fognak pedig apadni a könnyek a szemekből, leszárad a vér a kardokról és az izzadság a homlokról. Mert a haza diadalmaskodik.

És azok, a kik könyezének, örülni fognak, kik fáradának, nyugodni, kik meghalának üdvezülni fognak. Hanem titeket egyik sem illet. A mit kértek tőletek a veszély perczeiben, azt nem adtátok meg, s a mit adnátok annak elmultával, azt nem kérik tőletek.

De eljövén a haza, súlyos itéletet tartand fölöttetek.

Az egyikhez így fog szólani: hívtalak és nem jövél!

A másikhoz: te vaknak tettetéd magad, midőn szemeidnek hasznát vehettem volna és süketnek látszál, midőn hallanod kelleték vala segélykéréseimet és néma voltál, midőn felszólalnod kellett volna gyalázóim ellen.

A harmadikhoz: te elástad aranyodat és ezüstödet, mikor kértem azokat tőled s előlépvén, pitvaradon savanyú ábrázattal utasítál vissza.

A negyedikhez: te midőn éhezém, innom adtál és midőn szomjazám, ennem adtál.

Az ötödikhez: te midőn tetteket kívántam tőled, bőséges szavakkal kergettél ki házadból.

A hatodikhoz: néked büszkeséged volt gazdagságban s kényelemben ragyogni, akkor, mikor én nyomorgék.

A hetedikhez: te megátkozád gyermekedet, mikor az érettem áldozná fel magát.

És így mindnyájan elitélendők lesztek ő általa, mondván, hogy ő szeretetet keresett a ti kebleitekben; ti pedig kis lelkűségtekkel és részvétlenségtekkel ütétek őt homlokon.

Az itélet reátok ki vagyon mondva.

Részvétlenségteknek hidegében lesztek megfagyandók.

X.

Harmatozzék béke és áldás a ti kunyhóitokra, szegény emberek!

Messze útról jövök zarándokolva. A nagyok bezárták előttem palotáik ajtaját, de a ti ajtótok nyitva áll, miként a ti szivetek.

Vidám tűzhelyeitek mellett a megosztott falat jobban esik nekem, mint a nagyok kidobott gazdag koncza.

Miután pedig megosztátok vélem a falatot, oszszátok meg sziveiteket is; mondjátok el panaszaitokat, bajotokat, reményeiteket és félelmeiteket.

A szegény embernek nincsen panasza. Mert a megvesztegetett igazság nem hallgat reája.

A szegény embernek nincsen baja. Kevéssel megelégedvén, mindene megvan. A mit az emberek megtagadnak tőle, megadja neki az Isten.

A szegény embernek nincsen reménye és félelme. Lelke, miként az egyszerű, kifejletlen természet, a valósághoz ragad és nyugodalmas.

A szegény ember élete hasonló a csendes és szűk partú patakhoz, mely senkinek sem árt, sőt termékenyíti a mezőt. De rajta legkönnyebben vernek hidat.

A szegény ember olyan, mint a vas, az érczek között, melynek, bár leghaszonvehetőbb, mégis legkisebb értéke vagyon.

A szegény ember étele legdrágább. Ő arcza verítékén vásárolja azt, mit a gazdagok filléreken vesznek. Mikor a nagyok asztalánál szolga udvaronczok hordanak étkeket, akkor a szegény ember falatját az Isten ízesíti meg.

A szegény embernek tűzhelye oltár az egyszerű erényeknek, és menedéke az elhagyottaknak.

A szegény ember gazdagsága az országnak, a gazdag ember szegénysége annak.

A szegény embernek élete a munka, a melybe öltözik; vagyona az ő munkájának jutalma; öröme a fáradsága után következő nyugodalom, mely neki erőt ád további munkáira.

A szegény legközelebb áll az Istenhez és a természethez, mert mind a kettőre legnagyobb szüksége van. Ő, ki a jogban nem vesz részt, részt veve az Isten kegyelmében; ő, ki az élet kényelmeit nem bírja, bírja a természet adományait.

Az első napsugár a szegény ember küszöbére száll és az első madárhang a szegény ember ablaka alatt hangzik.

És a hajnal mondja neki: kelj föl én szolgám! mert a fejedelmi nap is rögtön feltámadandó lészen.

És a madár mondja: kelj föl, én barátom és társam a mezőkön! és szolgáljon az én énekem a te vidámságodra.

Mikor pedig a szegény ember fölkél, üdvözli őt az egész természet, várván az ő kezeinek ápoló segítségét.

Harmatozzék béke és áldás a ti kunyhóitokra, szegény emberek!

XI.

Ti birái vagytok a népnek!

Az Istennek hatalma vagyon kezetekben, midőn itéletet mondotok boldog és boldogtalan, szegény és gazdag felett. Óvakodjatok e hatalommal visszaélni.

Ti hivatalaitokban nem vagytok hasonlók más emberekhez; nektek nem szabad hogy rokonaitok, barátaitok és ellenségeitek legyenek.

Nektek csak egy barátotok lehet: az igazság és egy ellenségtek: a jogtalanság.

Óvakodjatok pedig igazságot magatok csinálni.

Mert az igazságot nem csinálják az emberek, hanem keresik. Olyan az igazság, mint a nemes ércz, mely századok óta rejtőzik a hegyekben fénytelenűl és midőn napvilágra hozatik, sugárokat veszen.

Az igazságnak Isten a teremtője, az ember pedig csak fölfedezője.

Van pedig tárgyban, cselekedetben igazság; Istennek szemeivel azonnal megláthatnátok azt: míg így a gonoszság sok rétű szövedéke elrejti szemeitek elől.

Az igazságnak legtisztább fénye van; tisztább az érczek fényénél, mert nem vakít, hanem látni enged.

Az első hazudság szüli a másodikat; a második a harmadikat, az utolsó hazudság szüli az igazságot.

Legyen a ti szívetekben jó akarat és részrehajlatlanság, elmétekben józanság és lészen a ti itéleteitekben igazság.

Legyen a ti hajlékotok menedékhelye az üldözött igazságnak.

Ne vágjatok át ügyetlen kezeitek kardjával olyan csomót, a mely ügyes kezeknek adatott megoldatni.

Ne kívánjátok az a-ból a b-t és a cz-t is kiolvasni; hanem várjátok meg annak rendét. Mert minden elhamarkodott itélet a ti lelketeken szárad.

Mikor pedig kimondátok az igazságot, ne féljetek sem az égi háborútól, sem a dögmirigytől, sem semmiféle nyavalyától.

Mert a ti lelketek meg vagyon mentve.

XII.

És elzarándokoltam apáink sírjához!

Meghajoltam azon helyen, hol az ő életök meghajolt a halálnak. És leborúltam azon porondra, melyre ők leborúlának meghaltokban. És megvárám az időt, míg a verőfény elvinné sugarait, ringatni minket álmokba, és fölkelteni másokat álmaikból.

Mikor pedig az alkonyat felemelné fénytelen arczát, sűrű nehéz köd emelkedék a földből és helyet foglalt a sírokon. Úgy üle ott, miként egy fehér szellem a fekete éjszakában.

Azután egy nehéz fekete felhő szálla alá és megállapodék a sirok felett, kimért távolságban.

Mikor pedig az éjfélnek órája ütött, hallottam félig elfojtott sohajtásokat, kínos mozdulatokat és tompa csörrenések hangját.

És ekkor a sírok megnyilának, és a halál puszta vidéke megnépesült.

És láték sokféle árnyékokat a legrendetlenebb vegyületben és csudálkozám, látván mindnyájoknak levertségét.

Látám a királyokat vaczogó fogakkal, kihűlt agyvelővel és megfagyott szívvel. Egyedül állának ők és senki sem közeledék feléjök.

És egy erős megrázó szózat hallatszék a fekete felhőből, mely mondá a királyoknak: akartátok a ti éltetekben, hogy egyedül álljatok az egész emberi nemzetség felett: legyen meg a ti kívánságtok a halálban. Megfosztátok az életben az emberi nemzetséget ruházatától és étkeitől és hagyátok fázni, éhezni: ismerjétek meg a fázást s éhezést a halálban.

Látám az árulókat, kiknek mellét a nyert érdemjelek, mint égő parázs égeték.

És a szózat mondá nékik: sokat fáradoztatok érette az életben, mikor az díszetek és érdemetek vala; viseljétek most a halálban kínúl és gyalázatúl.

Látám a rabszolgákat, kik tehetetlenűl és nyomorodva hordták lánczaikat.

És a szózat mondá nékiek: irtóztatok a harczok vasát kezetekbe ragadni annak idején, viseljétek most türelemmel a szolgaság vasát.

Látám azokat, kik lelköket még életökben eladák.

Látám a megölöttek véres árnyékait, kik sírjaikból boszúkiáltásaikkal ijeszték az élőket.

Látám azokat, kik börtönben halának el és lánczaiknak minden csörrenésére összerázkodának a királyok.

Láték végtelen tömegeket ruhátlanúl és kiéhezett arczokkal közelgeni, kiknek elérkeztekor béfödék arczaikat a bűnösök.

Láték pedig mindenütt kiégett szíveket és elroncsolt kebleket.

És a szózat a fekete felhőből mindig megszólalt és mindenkire kimondá itéletét.

Végre a szózat a fekete felhőből így szólott: én vagyok a ti boszúálló szellemetek, kit a földön Nemezisnek neveznek. Meglátogatlak titeket a nyugodalom helyén, hogy fölriasszalak; megjegyzem a ti szenvedéseiteknek pályáját és az örökkévalóságot is meghosszabbítom annak, kinek szenvedésben kell azt áttöltenie. Meglátogatlak titeket e fekete felhőben, meglátogatlak az öntudat furdalásaiban, meglátogatom bennetek és általatok gyermekeiteket, unokáitokat a lelketlenségben és visszavonásban.

Miután pedig a szózat elnémúlt, az árnyékok mindnyájan összerázkodának, és csikorogva omlanak ismét sírjaikba.

És látám, hogy a hívek sírjait nem találám meg.

Látám, hogy a haza csak hűtlen gyermekeinek sírjait jegyzé meg az emlékezet márványos ékességeivel és az elfelejtett érdem és a félreismert erények, a hála és elismeréstől meg nem jegyzett hantok alatt porladoznak.

És egy titkos belső ösztön sugá, hogy a nagyok és hívek sírját túl keressem a hálátlan haza határain, idegen, de szeretetteljesb földön, a tengerek mellett.

És buzgón elzarándokoltam az idegen, de szeretetteljesb földre, a tengerek mellé.

És leborultam és megcsókolám a porondot, mely a nagyok és hívek hamvait födé.

Mikor pedig eljött az éjfél órája, megnyilott a sír, és magas árnyék kelt ki belőle, ki ekképen beszéle:

Az én nevem, míg éltem, Tökölyi Imre volt, mikor pedig meghaltam, számüzés és gyalázat. Megjelentem köztetek az időnek idején. Meggyujtám oltárotokon a szabadság lángját, fölemeltem a zászlót és vittem előttetek a kardot. De ti elfordulátok tőlem a ti lelketek részvétlenségében. Elhagyátok oltatni az általam támasztott lángokat, sárba és porba hagyátok tépetni zászlóimat és darabokra töretni kardomat. Attól, a ki legjobban szerette azt, elrablátok a hazát, hogy idegen földnek vendégkebele tegyen szégyent rajta, barátságosabb lévén, mint ő. Történt ez a ti akaratotok szerint, vegyétek annak díját. Leszek pedig eljövendő még egyszer időnek multával a ti unokáitok közé, és akkor az én nevem a dicsőségé, munkám pedig a sikeré lészen.

Ekképen szólván az árnyék, ismét sírjába szállá. És az árnyékok, kik a sír körül valának, leborulának szíveikben az önvádlásnak emésztő tüzével, szemeikben a megbánás keserű harmatjával.

És elzarándokoltam a Rákócziak sírjához, a Zrinyi Péter és Martinovics sírjához és mindnyájan fölkelének és mondák, hogy ők eljövének közétek az időnek idején, de ti elfordulátok tőlük és hagyátok neveiket a gyalázat és megvetésnek, tetteiket pedig a nem sikerülés örvényének és mindnyájan mondák, hogy idők multával eljövendők lesznek a ti unokáitok közé és akkor az ő neveik a dicsőségé, munkáik pedig a sikeré leendenek.

XIII.

És fognak veszedelmes idők bekövetkezni, melyek fölforgatandók lesznek az emberi állapotokat.

A harangzúgás nem az ünnepnek, hanem a veszedelemnek jelenlétét hirdetendi.

És fogtok látni megrémült embereket, kiknek arczaikra a kétségbeesés jegyzette a közel halálnak halovány árnyékát. Könyes szemeket, melyek a szívnek minden nedvét kiürítik és fogtok hallani jajgatást és siránkozást.

De nektek nem szabad kétségbeesni, nem szabad könyezni, jajgatni és siránkozni.

Mikor a gyáva lelkek kivetkeznek emberi méltóságukból, öltözzetek ti akkor a férfiúság díszébe.

Mikor azok megnyitják szíveiket a félelem és rettegésnek, helyezzétek ti akkor szíveitekbe a bátorságot és elszántságot. Mert az idők így parancsolják.

Ti csekély morzsái vagytok a véghetetlen időnek és az uralkodik fölöttetek elérhetetlen méltóságban. Hajoljatok meg előtte, mert az időnek intésében az istennek tanácsa lakozik.

És mikor az idő gyakorta a ti vállaitokra teszi vaskezét, az nem azért van, mintha titeket agyon akarna nyomni, hanem hogy megpróbálja a ti lelketeknek erejét és szilárdságát. Mert a ti vállaitoknak erős alapjára akarja építeni az ő műveit.

Mert az idő csak az élet nélkül valót és a tehetetlent rombolja el; az élőt pedig és az erőt gyarapítja és táplálja.

Villámok és viharok tisztítják meg a levegőt, sziklás zuhatagok teszik kristálytisztaságúvá a vizet és köszörülés fényesíti az aczélt.

És azért legyetek hasonlók a viharok levegőjéhez, a zuhatagok vizéhez és a kifent aczélhoz.

Eljön az idő, mikor az annak előtte olyan drága élet olcsóvá lészen és a halál, miként szerencsés kalmár, birtokába veendi a becsevesztett portékákat.

A békeségnek ízes kenyere elfogyand asztalotokról és fogjátok enni a háborúnak kenyerét.

A haza pedig eljövendő lészen mindenkinek tűzhelyéhez és ekképen fog szólani:

Mindekkoráig én őrködém a te életed bátorsága felett; adtam enned és innod és ruháztalak. Nyílt fül voltam a te kéréseidnek és karrá váltam azokat teljesítendő. Meleget szolgáltaték számodra télben és árnyékot nyárban. Eljöttem hozzátok a végre, hogy emlékeznétek meg rólam. Mikor az én ellenségeim kezet emelének reám, nem ijedtem meg; mert biztam bennetek, hogy nem hagytok el inségemben. Jőjetek azért szíveitekkel, karjaitokkal, ágyúkkal és mozsarakkal.

És tudjátok meg, hogy mikor a haza kér, akkor az parancsol. Mert nektek nem lehet élni, ha ő elvész; ti egymáséi vagytok az örömben és gyászban, az életben és halálban.

Mert ha nem mentek szíveiteknek jó tanácsából, el kell mennetek szigorú kényszerítésből. Mert nektek nem szabad élni, ha a haza elvész: ti egymáséi vagytok az örömben és gyászban, az életben és halálban.

És a hívek ekképen fognak szólni: legyen az én szabadságom áldozata a közös szabadságnak, és az én jóllétem a közös jóllétnek. Legyen az én halálom százaknak és ezereknek élete, százaknak és ezereknek élete lészen az én dicsőségem halálomban is.

És a hívek meg fognak jelenni a veszedelemnek idején szíveikkel, karjaikkal, ágyúkkal és mozsarakkal.

És ki fog hamvadni a tűz házi tűzhelyeiteknél és a tábornak magas máglyái mellett fogtok összecsoportosulni. Kiürült városokat, falvakat és kihalt életet hagytok magatok után, mert mind azt, a mi erő és élet, magatokkal elviendők lesztek. És a háborúnak minden új sanyarúsága csak edzésére szolgál szíveteknek és karotoknak és minden új halál a hadnak mezején új életet teremtendő lészen szíveitekben, melynek lelke az elszántság lészen.

És nem fog hiányzani az árulás, ki eljövén közétek, sima ajakával ekképen fog beszélni: mi végre eszitek hiában a háború sanyarú kenyerét? miért ontotok vért levegőből álló bálványok miatt? és miért hagyjátok oda házi oltáraitokat, áldozni hálátlan istenségek oltárain?

És az árulás mindenféle alakban megjelenendő lészen mindenki előtt.

Megjelenik a kereskedő előtt az önhaszon képében és így szól: míg te itt másokért küzdesz, addig vagyonod el fog hanyatlani.

Megjelenik a földmíves előtt a szükség képében és így szól: míg te itt vesztegeted idődet, addig gabonád aratatlanúl marad és te és mindnyájan éhségnek néztek elébe.

Megjelenik az iparos előtt a múlt képében és így szól: neked otthon munkád vagyon, a mi a te kenyered és foglalatosságod; mi végre pártoltál el tőle?

Megjelenik az apa előtt a családi szeretet képében és azt mondja: nem rettegsz-e magad után özvegyet és árvákat hagyni?

Ekképen suttogand az árulás, megtámadván mindenkinek gyengébb oldalát.

Hanem ti, lelketeknek méltó utálatában, forduljatok el tőle.

Mert ti előbb voltatok a haza fiai, mint kereskedők, iparosok és családapák.

És mikor a haza ügye veszélyben vagyon, akkor a kereskedőnek nincsen önhaszna, a földmívesnek szüksége, az iparosnak munkája és az apának családja, hanem van mindnyájának hazája, mely veszedelemben vagyon.

Mikor a haza szabadságaért harczoltok, akkor mindenki a maga szükségeért is harczol.

Mikor a haza szabadságaért harczoltok, akkor mindenki czélszerűen munkálkodik magának és másoknak.

Mikor a haza szabadságaért harczoltok, akkor mindenki önmagáért és családjáért is harczol.

Helyezzétek a magatok jóllétét a hazának jóllétébe és meglátandjátok benne önhasznotokat, szükségeiteket, munkátokat és családjaitokat.

Legyen pedig előttetek mindenkor kedvesebb a szabadság zivatara, mint a szolgaság nyugodalma.

Mert ime az élet maga is fáradság és sanyarúság, a halál pedig nyugodalom és közületek melyik kívánná annak sanyarúságait fölcserélni ennek nyugodalmával?

Mert a zivatarok elmultával nyugodalmat teremteni rajtatok áll, hanem örök nyugodalomban lenni a természet ösztöne által tiltva vagytok.

XIV.

Az igaznak útja tövisekkel vagyon hintve.

Mikoron lábát először tevé le a földre, akkor támadának az első göröngyök a földön.

És a tövisek és göröngyök megvérezték talpát és elszakgaták ruháit.

Hanem az ő zarándok útja a legegyenesebb ösvényen visz és eltart a világnak egyik sarkától a másikig.

Mert az ő élete örökkévaló és az ő zarándoksága végetlen e földön.

Nem egyszer vala már halálra itélve, keresztre feszítve és megkötözve.

Az ő ellenségei a gonoszok nevével bélyegezték meg őt, lerántanak róla minden szentséget, hamis néven árulták tulajdonságait; de soha sem semmisítheték meg szellemét.

Megölték őt a föld egyik részén, beásák és betemeték őt és ő feltámada a föld másik részén. Elhalt az egyik században és feltámada a másikban.

Mert az Igaznak élete örökkévaló és zarándoklása végetlen e földön.

Mikoron először jelent volna meg az emberek között, a föld vad tekintetű vala, ifjú erejében buján tenyésző ugyan, hanem tenyészetében hasznavehetetlen.

Az emberek pedig éltenek munkátlanúl, táplálkozván az erdők gyümölcseivel, a vizek halaival és a rengeteg vadaival.

És az igaz megjelenvén, tanítója lőn az embereknek, mondván nekiek:

Nem éreztek-e a ti lelketek fenekén valami mozgató erőt, mely megindítja lábaitokat akkor is, mikor pihenni akarnátok, mely mozgásba hozza karjaitokat akkor is, midőn fáradtak vagytok? Nem érzitek-e, hogy több vagyon a világon, mint a ti tudatlan lelketekben? hogy sokkal több vagyon számotokra teremtve a földön, mint a mennyinek ti birtokába helyeztétek magatokat?

Nektek nem lakástok a víz, hogy táplálkozzatok annak halaival, és a rengeteg, hogy fogyaszszátok annak vadait; mert elnépesedvétek, egykor kifogyaszthatjátok halaiból a tengert s vadaiból a rengeteget. És meglehet, hogy a föld, ki mostan édes anyátok, unokáitoknak mostohája lészen és nem termendi magától gyümölcseit. Mit teendők lesztek akkor?

Látvátok a földön az egész természetet összhangzó munkában, észreveenditek, hogy egyedül ti vagytok dolog és munka nélkül. Akkor pedig latra veenditek karotok erejét és el fogtok menni a földanyához és hozzá ekképen szólani: adj nekünk virágos zöld tavaszt és mi dolgozni fogunk érette; adj nekünk kalászoktól sárga nyarat és mi dolgozni fogunk érette; adj nekünk gyümölcscsel gazdag őszt, s mi dolgozni fogunk érette, hogy a sanyarú télben ne legyünk éhezők és fázók.

Ekképen tanítá az emberi nemzetséget az Igaz, és az emberi nemzetség hasznát vevé az ő tanításainak.

Mikor pedig kezének munkájával először érinté az anyaföldet, megnyilott az előtte s kimutatá kincseit, gazdagságát. Adott virágokkal ékes tavaszt, kalászokkal sárga nyarat, gyümölcsökkel gazdag őszt, és elviselhető telet az ő munkájának.

Hanem a természet irigye lőn az ember szerencséjének és kezdett ellene munkálkodni. Villámokkal, záporokkal, szélvészekkel és jégesőkkel járt keresztül a földeken és elveré az érő kalászt és gyümölcsöt. És küzde akkor az ember a természettel és végre diadalmaskodék rajta.

És látá az igaz, hogy az emberek magánosan, elszigetelten élnének, miként a fenevadak a rengetegben és nem volna tárgya a kölcsönös szeretetnek, a mely szívökben lakozik.

És mondá nékiek: egyesüljetek a szeretetben!

És az emberek egyesülének a szeretetben.

Hanem az egyesülésben meglátogatá őket a Gonosz, és Igaz által járt ösvényen fúrá magát az emberek szívébe. Az Igaz által függetlenné tett lélek itéleteiben balgaságokra vetemült. Pálya nyílt a nagyravágyásnak, kevélységnek, irigységnek és gyülölségnek.

És támadának azonnal hamis tanítók az emberek között, kik az Igaznak öltözetét vevén magokra, félrevezeték szemeit, megvesztegetek füleit és megmérgezték lelkét az embernek.

Elfojták csiráiban a jót és plántálák szorgalommal a gonoszt.

És mondák a népnek: a mi ajkainkon az istennek szava harmatozik és az ő akaratja szerint lesztek teendők, ha szavainkra figyeltek. Az isten az égben lakozik, hanem megjelenő leszen a földön; imádjátok őtet a nap képében és arany borjú képében és a zsarnokok képében.

És a nép leborula a nap előtt, az arany borjú és a zsarnokok előtt.

És akkor mondák a tanítók: ez légyen a te hited és vallásod.

És lőn az a népnek hite és vallása.

És történt, hogy a munka, mely az emberi nemzetséget felszabadítandó volt a természet zsarnoksága alól, helyezé őt az emberek zsarnoksága alá, kiket nagyravágyás és gonoszság tőn hatalmasakká.

És ekképen lőnek megalázva a népek és felmagasztalva a zsarnokok.

Az igaznak árnyéka pedig megrövidüle.

A tudatlanság földe nem fogadá magába az általa szórt magvakat, az irigység szele szétfuvá és a feledékenység madara felemészté azokat.

Őt magát, az Igazt, számüzék, nevét pedig megtarták maguknak a hatalmasok és azoknak prófétái.

És valahányszor megjelent a népek közt, annyiszor számüzték és elkergették őt a népek.

És a gonosznak árnyéka nagyra nőtt és elborítá a földet.

Hanem lassankint idegen nyavalyák kezdének vala feltünni a népek testén. A méreg, mivel táplálkoztanak, kiszárítá agyukból és csontjaikból a velőt és meglassítá ereikben a vért. Megsulyosodék nyakukon az iga és terhes lőn a békó lábaikon és a halálnak kezét érzék nyugodni vállaikon.

Ekkor ismét megjelent előttök az Igaz és most nem kergeték el, hanem oly közel a halálhoz, sinlődvén a tehetetlenség ágyában, türelemmel hallgaták szavait.

És az Igaznak szavaira tova futott a halál és föltámadt az élet a népeken.

Egy óriási erő, a minek eddig öntudatával sem birának, szállá meg karjaikat, kivonszolván őket a halálnak kapuiból.

És széttört bilincseikből kovácsolának fegyvereket és az utcza köveiből emelének oltárt a szabadságnak és ugyanazon kövekkel dönték meg az önkény palotáit.

És akkor az Igaz igy szólott a népekhez: sohase feledjétek, hogy ti vagytok a hatalom e földön.

Az igaznak útja tövisekkel vagyon hintve, de nyomában virágok nyílnak.

XV.

Visszavezetlek titeket az ős időkbe, mikoron építenék a Bábeltornyát.

Föltámadának a népek az isten ellen.

Akarvájok pedig az eget ostromolni, az erős isten megrontá eszöket és nyelvöket és nyomorúltan semmisülének meg.

Vegyétek eszetekbe azt, hogy mikor ütend az együttmunkálásnak órája, megérthessétek egymást.

Ne kereszteljétek idegen értelemmel a szavakat és ne magyarázzátok az értelmet idegen szavakkal; mert nem fogtok magatokkal tisztában lenni.

Mert miképen kívánjátok, hogy akkor, mikor magatokat sem tudjátok megérteni, megértsen titeket az isten és segítsen munkáitokban?

Emlékezzetek meg a Bábel tornyára, hogy ne adjatok társaitoknak vizet, mikor éheznek, kenyeret, mikor szomjaznak és tollat, tintát, papirost, mikor kardot, ágyút és golyókat kérnek tőletek.

Ime, midőn közöttetek a hívek mondanák: itt vagyon az idő! ti azt felelétek: még nincs itt az idő, mert a mi óráinknak homokja nem járt le.

Mintha bizony az isten az idők menetét a ti óráitok homokjához szabta volna. Ellenkezőleg, ti szabtátok óráitok homokját az idők menetéhez. Mert az idő akkor is halad, mikor a ti óráitok homokja megszűnik gördülni.

Ne mondjátok a híveknek, hogy ők önérdekből cselekesznek, hanem intézzétek akkép dolgaitokat, hogy a haza sorsa legyen mindnyájatoknak önérdeke.

Ne kárhoztassátok azokat, a kik olyanról beszélnek, a miről ti mitsem tudtok, hanem iparkodjatok megérteni őket.

Vizsgáljátok meg társaitoknak lelkét, indulatait és képességét és itéljétek meg, hogy mire lesznek használhatók a munkának órájában.

Legyetek testből és csontból és ne legyetek árnyékok, melyek a sötétben elenyésznek.

Legyen végre a ti lelketek termékeny hűségben és áldozatban, mint Egyiptom földe rizsben és gabonában.

Forrás: Bozzai Pál irodalmi hagyományai. Kiadta Lévay József 1886.