Költő vagyok és katona!
Ugy rendelék az istenek,
Hogy szivemre és vállamra
Nehéz terhek feküdjenek.
Szivemben a dal,
Kezemben fegyver,
Ezzel s amazzal
Az isten megvert.
Oh merre merre tüntetek,
Ti vérsugáros csillagok!
Dühös csaták, vad fegyverek,
Hűs éjszakák, meleg napok!
Mint énekelném
Élve és halva,
Harczaim végén
A diadalmat!?
Vagy látva füstfelleg között,
Megszaggatott zászlók alatt,
Uratlan mént, s holtak fölött
Szállongni a vészmadarat:
A gyászos téren
Végig járdalna,
Minden éjfélen,
Lelkem fájdalma.
Emésztene a rozsda meg,
Ha nincs rád szükség, fegyverem!
Ha többé nem remélhetek,
Válnék hamuvá életem,
Föltenném kardom
Penészes falra,
S lelkem és lantom
Utána halna.
S ha zivataros éjszakán
Kelnének ádáz emberek,
És villámjáró paripán
Beszáguldnák a földeket,
Fölkelnék siromban
Könyökre dülve
S kardom és lantom
Meg-megpendülne!
Forrás: Bozzai Pál irodalmi hagyományai. Kiadta Lévay József
1886.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése