Boldog, a ki udvarán,
Ősi tüzhely mellett,
Bús napon, vad éjszakán,
Nyugodalmat lelhet.
A ki árnyát megleli
Házfalán napestig,
Hová azt a reggeli
S déli nap lefesti.
Kinek udvarára száll
Az erdők galambja
S ablakát a víg madár
Meg-meglátogatja.
S a tavasz ha közeleg,
Bármi messze vólna,
Puszta kéményére meg-
Jön a vándor gólya.
Kinek vidám asztalát
Körzi gyermek és nő
S issza a hegyek borát
Apja serlegéből.
S hogyha pirja fellobog
A csillagos estnek,
Gyönge kézzel, hű karok
Puha ágyat vetnek.
Jámbor emlékezete
Apja sirján áll meg
S reménye, jobb érzete,
Szivén gyermekének.
Boldogságának köre
Bétölt minden vágyat,
Nem ragadja messzire
Idegen kivánat.
Hajh az élet egyre foly
S gondra jőnek gondok...
Hol az ember, a ki oly
Irigylendő boldog!?
Csendes hajlék, hűs magány,
Messziről sohajtlak!...
Ah pedig téged talán
Soha nem láthatlak!
Forrás: Bozzai Pál irodalmi hagyományai. Kiadta Lévay József
1886.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése