Vajda János: Körültünk egy tiz ellenség

Körültünk vagy tiz ellenség…

Hát hiszen csak hadd legyen!

Megint te lész a legelső

A népek közt – nemzetem!

Dicső leszesz és hatalmas

Ugy, mint ezerév előtt,

Mikor Árpád ősapánk tiz

Ellenséget megtörött

 

Ne mondjátok, hogy elhagyott

Volna a mi istenünk ;

Tudja ő már – ő ne tudná?! –

Hogy mi a természetünk!

Tudja, hogy oda se nézünk

Egy kutyának minek is!

El se kezdjük, míg ellenség

Minden ujjunkon egy nincs!

 

Ránk küldé a mult tavaszszal

A bolondos rácz hadat;

akkor nem mertük bevenni,

Azokat a sánczokat.

Jó mulatóhelyünk volt az

A néhai Szenttamás,

Ha ott rögtön elromboljuk,

Akkor mi lett volna más?

 

Ekkor sem let vón dicsőség,

Elszégyeltük vón magunk,

S a kis verésért utóbb nagy

Ajándékot is adunk.

S annyira megszánjuk őket,

Hogy ujra föl neveljük,

S hizlaljuk csak hogy erősben

Fordulhasson ellenünk!...

 

Soha jobbkor! most javában

Zsivioztak: mulattak,

Ezrivel raktak ministert

S választák vajdáikat.

S egyszer a mi Perczelünk csak

Mint a mennykő ott terem,

S megmutatja, hogy minálunk

Ezután nincs kegyelem!

 

Hűséges móczok is már

Kimullatták magokat;

Ne panaszolkodjanak, hogy

Zavartuk farsangjukat.

Ott is jókor ütött szélyel

A jó öreg Bem apánk,

Mert a mit ő osztogatott,

Az nem volt farsangi fánk!

 

A szászok is eljátszották

A hurrah komédiát,

Magyarosan megfizettük

A bemenetel diját.

de minek is tartanánk itt

A föld e szétszórtjait

Ezek lesznek majd utóbb jó

Udvari bolondjaink…

 

Tavaszodik már valóban:

Jóldolgoznak a szelek;

Megindulnak a felhők, és

A vándorló legények

Majd ha melegebb lesz, egyet

Gondol ez a német is,

S egy szép reggel megindulnak

Windischgraecz a Jellacsics

 

Ide jöttek kitelelni

A hazátalan jámborok;

Mit tehetünk róla, mindig

Voltak s lesznek koldusok!...

Hanem már nekünk elég volt,

Adjon már most más nekik,

- A magyar vendégelést csak

Tudom megemlegetik.

 

Azért is csak hadd legyen tiz

Ellenségünk, hadd legyen!

Büszke vagy most, de dicső lészsz

És hatalmas – nemzetem!

Téged csodának teremte

S ostorának istened:

A kinek mértéke megtelt,

Azt forditja ellened.

 

Istentől elrugaszkodott

Gézengúz nép, mit akarsz?

Hogy mi eddig le nem győztünk,

Tudod-e hogy mért van az?

Istenünk akarja, hogy midőn majd

Miénk lesz a győzelem,

Ne legyen már sziveinkben

Számatokra kegyelem!...

 

Forrás: Nép barátja 13. sz. Debreczen, 1849. ápr. 13.