2020. jún. 8.

Babos: Más a császár katonája, Más a haza katonája!


Egyszer volt egy ember, - nem mese a dolog,

Azért hogy hozzá illy meseformán fogok.

Annak az embernek volt két legény fia,

Gergely az egyike, János a másika.

 

Jó két fiú is volt, nem lehet mondani,

Mégis az anyjoknak kedvesebb volt Jani;

Az a gyengesége lévén sok anyának:

Hogy egész bolondja legkisebb fiának.

 

A hogy bejött ez a nagy katona-világ:

Katonának adta sok apa a fiát;

Jánost is kivánták, de az édes anyja

Gergelyt üsztökéli, csak őtet nógatja:

 

„Te vénebb vagy eredj! Jánoskám te nem  mégy!

Hisz csak husz éves vagy, Gergely már huszonnégy;”

S ép e volt a baj, mert törvény szerint akkor

Az idősebbikre nem került még a sor.

 

Szörnyü háborúság lett ebből a háznál,

Leebb nézték szegény Gergelyt a kutyánál;

Sokat nyelt, fejére szállott piszok mocsok,

Kétszer annyit koplalt, két annyit dolgozott.

 

Végre szólt, megunván a méltatlanságot:

„Anyámasszony! én hát katonának állok!

Ugy is szálka vagyok a kelmed szemében,

S erre az életre kedvem is van régen;

 

Hanem én nem megyek, de senki fiáért,

Ha katona leszek, leszek a hazámért;

A kedves fiokat váltsa meg kelmetek,

De én csak nem teszem. Az isten áldja meg!”

 

Gergely elment. Azért János nem lett szabad,

Mert az ujonczok közt bejegyezve maradt;

Sőt a sors-húzáskor szegény úgy megjárta

Hogy a fekete szám akadt a markába.

 

Szegény bolond anyja majd kétségbe esett,

De pénzzé tett rögtön a mit csak lehetett;

Féláron túladott földecskén és réten,

S egy czigányt fogadott fiáért jó pénzen!

 

Bizony pedig édes jó atyámfiai!

Dunába kén azt az embert hajítani:

A ki igy cselekszik, és nem fáj a lelke

Hogy nincs honvéd fia, és van szabad telke.

 

Mert csak czudarság, hogy fia helyett holmi

Bitangot, czigányt küld honáért harczolni;

Van e mellett olyan bolond a szerencsétlen,

Hogy a fogadásban koldús lesz végképen.

 

Csapjatok fel tehát, jól mondok, legények!

Mert másképen meggyőz a muszka, a német,

S akkor jaj keserű! az visz katonának,

Hogy hirét sem hallod ennek az országnak.

 

A János apja is gondolt illyen-formát,

S keservesen nézte földje rétje sorsát;

De nem szólt, mert kedves jó élete p árja

Sátán-természete a száját bezárta.

 

Azonban múlik az idő lassan lassan,

Gergelyről semmi hir, de Jánoska megvan;

Az apja öregszik, ő lepsel csavarog,

A pusztuló háznál roszúl megy a dolog.

 

Hat ökrök volt, mostan két rosz lovuk van csak,

Zálogba a föld rét egymásután ballag.

A kenyérnek-való el nem tart már ujig,

Nem ölnek nem fejnek, - van adósság untig.

 

Mert biz ezelőtt is Gergely volt a gazda,

Nem a kedves János, ez a nagy mihaszna;

A sok pénzt az anyja kivetette érte,

S maholnap miatta kerül zsellérségre.

 

És a kenyérből sem esznek már eleget,

A fedél is másé árva fejök felett;

S midőn hő lelkeknek nincs már lenni hova:

Otthon terem rögtön Gergely a katona.

 

Elpusztult, odalett a rendes ház tája,

Szive facsarodik ha nézni kell rája;

Hát meg ha tekint az inséges háznépre:

Zokogva boritja kezét a szemére,

 

Mint egy öreg koldus ollyan szegény apja,

Tüskés ősz szakállal folt hátán folt rajta,

Édes anyján is van elég s mit szánhat,

Hibás volt, de meg is törte inség bánat.

 

Kipanaszkodván és kisírván magokat:

Elmondta Gergely hogy látott próbált sokat,

Hanem Budavárnál meghibált a keze,

Haza kellett jönni, nem szolgálhat vele.

 

Aztán monda, hallván mikép alámentek:

„Apám uram sohse búsúljanak kentek!

Majd forditunk rajta, elég most a nékem

Édes mindnyájokat hogy életben értem!

 

Rosz a kezem, de még elbirom a dolgot,

A ház körül lassan csak elcsetlek-botlok;

Aztán meg akad is egy két garas nálam,

Hogy azt a kis földet, ha élek, kiváltsam!”

 

Hire futván pedig hogy Gergely itthon van,

Ösmerős, atyafi mindjárt nálok toppan;

Az egykorácsúak, fiatal legények,

Gergelyékhez sokan begyülekezének.

 

Beszélgettek, - megy a beszéd ha megindul,

No, egy kis bor is volt, de nem a rendim túl; -

Gergely volt a gazda, csak töltögeté, de

A boránál jobban esett a beszéde.

 

„Látjátok, mondotta a többek közt Gergely, -

A katonaságtól félni bizony nem kell!

Nem ugy van már mint volt régen, az a nóta

A katonára szól egy esztendő óta.

 

Ez előtt ha csak a kereket nem kente:

A sok német miatt nem volt előmente;

S ha kiszolgálta a keserves tíz évet:

Elcsapta a császár, éljen a hogy élhet!

 

Most ha jól viseli magát, s még e felett

Irást is tud, akár kapitány is lehet;

S kinek a hazáért a testi megkékül:

Nem hagyja aztat a haza semmi nélkül.

 

Nem volt hajdan pénzi, nem bolt becsületi,

Csak félválról hányták még a szót is neki;

A fehércseléd is alig nézett rája,

Mondván: nem mégy tőlem ebadott fikája!

 

De most, most…! istenem majd széttéptek néha

Hat helyre is hittak, vittek kovártélyba;

S volt minden…! Úr szegény most katonát ha lát

Szivesen látja mint az isten angyalát!

 

Hogy Budát bevettük, - sohse felejtem el!

Mert ez a dicső nap, de szót is érdemel, -

Minket sérülteket Pestre küldtek által

S ott egész beszórtak a lyányok virággal,

 

Hát egy úri lánynak tréfábul azt mondom:

Csókoljon meg eszem a szivét galambom!

A meg odaugrik, - összecsókol szépen,

Pedig ollyan véres, poros volt a képem!

 

Mindenfelől tapsolt, kiáltozott a nép:

Éljen a szabadság, a haza, a honvád!

Az a sok dicséret… az a szép lány csókja…

Hej! csupa menyország a katona dóga!

 

Aztán meg csak van is biz annak láttatja:

Ha az ember magát emberül forgatja;

Nézzétek csak… s ezzel elővesz egy zacskót,

S az asztalra önti benne a mi csak volt.

 

Bámul a társaság, ő meg szól ekképen:

Ezt a bankót leltem egy német zsebében,

Kit leszúrtam mint egy almát a lovárul,

Midőn a csatában felém vágott hátul;

 

Nézzétek csak ezt az öt pár sárga csikót,

Ki ezt nekem adta, tudjátok-é ki volt?

Görgei vezérem! éltessen az isten!

Mivel Isaszegnél a dolgot jól vittem.

 

Ezt a többit azért adta kapitányom,

Hogy Budán legelőbb voltam a párkányon.

Van itt pénz! – többet is ád pedig az ország,

Csak az isten jóra vigye ki a dolgát!”

 

És a derék vitézt bámulta, dicsérte

Egész éjfélig a falu legénysége;

És közülök három kedvet kapván, másnap

Nagy éljenzés között elment katonának.

 

**

 

Gergely pedig a pénzt el nem itta ette,

De kis birtokát a zálogból kivette;

Gazdálkodik, - öreg szülőit táplálja,

s kevély rá, hogy volt a haza katonája.

 

Forrás: Nép barátja 22. sz. Debreczen, 1849. június 17.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése